Kanizsai Dorottya Gimnázium

Diákjaink a Sisi-kiállításon jártak

A „Sisi – Királyné feketén fehéren” című vándorkiállítást, a Magyar Nemzeti Múzeum és a szegedi Móra Ferenc Múzeum összeállítását Szombathelyen, a Savaria Múzeumban tekintettük meg. A tárlat érdekessége, hogy több vasi vonatkozással is gazdagították! Nagyon örültünk, mert végre az iskola falain kívül is tölthetünk el időt együtt, ugyanis a Covid-járvány miatt nem sok közös programban volt eddig részünk.
 


Ha Sisire gondolunk, mindig nehéz kérdés, hogyan is kell helyesen írni a nevét. Most erre is választ kaptunk!
Sisi? Sissi? Sissy? Erzsébet? Elisabeth?
Születéskor az Elisabeth Amalie Eugenie keresztnevet kapta. Az Elisabeth becézéseként ismert a Liszi és a Lizi is, melyekből a bizalmas családi körben használt Sisi levezethető. Az Ernst Marischka-féle filmtrilógia címében valószínűleg szerzői jogi viták miatt szerepel a Sissi változat, melyet kereskedelmi érdekek formálhattak Sissy-vé. Magyar nyelvű leveleit Erzsébetként írta alá.

A kiállítás öt fő témára épül. Bemutatja Sisi életének főbb állomásait, szépségkultuszát, a természet iránti szeretetét és sportos életmódját, kedvenc helyeit és kapcsolatait, illetve a halálát követően kialakult Erzsébet-kultuszt.
 

A jelenkor emberének is ismerős érzésekkel szembesültünk a múzeumban, a fekete és a fehér nem csak Erzsébet öltözködésének kedvelt színei, hanem az életet jellemző kontrasztokat is megjelenítik. Sisi naplóbejegyzéseiből megtudtuk, hogy minden nap mérte magát, szinte egész életében éhezett és sportolt, hogy megőrizze nádszál vékony alakját. Hajmosási ceremóniája egy egész napig tartott, bízott a gyógynövényekben, és attól sem riadt vissza, ha nyers borjúhúst vagy ecetet kellett a bőrére tennie.

Ferenc Józseffel személyiségük nagyon különböző volt, azonban a természetben töltött időt mindketten nagyra értékelték, imádtak lovagolni és vadászni. A királynőnek egy betegség miatt fel kellett hagynia a lovaglással, de hogy megőrizze karcsú alakját, a gyaloglást /inkább rohanást/ választotta.

Sisi szeretett Magyarországon lenni, ugyanis itt az udvari kötöttségektől mentesen, sokkal szabadabban érezhette magát. A gödöllői kastély, amit a magyaroktól kapott, ragyogó ajándék volt számára. Számos magyar emberrel állt szoros kapcsolatban, közülük kiemelkedik Ferenczy Ida, akihez mély barátság kötötte. Rajta keresztül gyakran váltott leveleket Andrássy Gyula gróffal, Deák Ferenccel és Jókaival is.

Különösen tetszett nekünk, hogy amellett, hogy Sisi történelmi szerepéről is sokat megtudhattunk a kiállításon, más, hétköznapi témákra is nagy hangsúlyt fektettek, ami még jobban felkeltette az érdeklődésünket a királynő iránt.

Megcsodálhattuk az esküvői ruháját – aminek a csipke fátylát Magyarországon 1 éven át készítették –, illetve a halálakor viselt ruhát. Halálának napján, amikor a merénylet történt, szoros fűzője miatt eleinte nem is érezte a súlyos sérülést. Csak néhány perc múlva derült ki, hogy mekkora a baj. Sisi, miután kifutott a hajó a kikötőből, rosszul lett. A vérveszteségtől összeesett, s csak a fűzője felnyitásakor fedezték fel, hogy a merénylő szíven szúrta a királynét. Ez a történet mindenkit meghökkentett.

A kiállítás interaktív részei, mint például, hogy össze tudtuk magunkat mérni Ferenc Józseffel és Erzsébettel is, sokak számára érdekes volt.

Nagyon jól éreztük magunkat, és sok új, tanulmányainkat is megkönnyítő tudásra tettünk szert. Köszönjük Ecker Éva tanárnőnek, hogy megszervezte nekünk ezt a csodálatos programot!
 
Bársony Fanni, Kiss Eliza Rita, Kropf Lilien 11.B

 

Erzsébet, ismertebb néven Sisi, a magyarok királynője ,,meglátogatta’’ Szombathelyt. A „Sisi – Királyné feketén-fehéren” című vándorkiállítás a Savaria múzeumban kapott helyet. A tárlat célja, hogy közelebbről megismerhessük a magyarok volt királynőjének mindennapjait, személyes tárgyait és értékeit. Köztük volt annak a ruhaderéknak a másolata is, amelyben Erzsébet életének utolsó perceit töltötte.

A Sisit bemutató terem öt részre volt felosztva. Az egyik rész a királynő életéről, tragikus haláláról szólt, egy másik a szépségápolásáról adott információkat, a kiállítás egy további része az Erzsébet-kultuszt mutatta be, majd megismerhettük a királynő kedvenc helyeit, településeit is, az utolsó blokk pedig a királynő természet iránti érdeklődéséről, szeretetéről szólt.

Erzsébet egyik kedvelt színe a fekete volt, szívesen hordott fekete öltözetet már fiatalabb korában is. Fia, Rudolf halála után pedig kizárólag gyászruhát viselt. Sisi mindig odafigyelt a megjelenésére, öltözékét Franciaországból rendelte, alig evett, csaknem bokáig érő haját nagy gonddal ápolta. A kiállításon budapesti és szegedi anyagok mellett más Vas megyei múzeumban őrzött tárgyak is megjeletek. Festmények, levelek, cipője Körmendről, üvegpohár, amivel a királyné a vadászat utáni szomját oltotta.
 

Mindezek mellett megcsodálhatjuk még magyar díszruháját, mellszobrát, női nyergét, melyben előszeretettel lovagolt és a gödöllői királyi kastély szalonjának az egyik rózsaszín foteljét.

A rengeteg festmény és kiállított ruhák mellett személyes kedvencem a királynő életéről kiállított idővonal, melyen Erzsébet elétének fontos eseményei találhatók. Emellett még számos információval gazdagodtunk a tárlat során, mint például Sisi (és férje) magassága, Genfben töltött életének utolsó percei, szenvedélyei.
Sajnos a romló egészsége miatt a királynőnek fel kellett hagynia a vadászattal, viszont még ez sem állíthatta meg abban, hogy felhagyjon a sporttal. Ahhoz, hogy gyönyörű karcsú alakját megtarthassa, minden nap hosszú órákon keresztül sétált, gyakran hegyvidéki terepen. Viszont a lovak mellett életének társai voltak szívének kedves kutyái is.

A kiállítás egészen augusztus 28-ig látogatható a Savaria múzeumban. Nemcsak a Sisi rajongóknak ajánlom, hanem annak is, aki szeretne jobban megismerkedni volt királynénk életével és megtudni, miért is szerették őt ennyire.

 
2022. április 19. Varga Virág 9.C
(a képek forrása: nyugat.hu, Mészáros Zsolt)

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek