Kanizsai Dorottya Gimnázium

Dorottya bál - 2025

Február 28-án megrendezésre került iskolánk egyik legfontosabb évi rendezvénye, a Dorottya Bál, mely, mint előző években is, a Haladás Stadion VIP termében volt. A tradícióhoz hűen maradva idén is egy téma köré épült a rendezvény, mely a kék-ezüst színek voltak.

Az iskolánk diákönkormányzata, Koroknai Kata vezetésével, nagy erőkkel dolgozott a szolgáltatások és díszlet rendezésén, melyek kiválóan sikerültek.

A bálra először a vacsorás jeggyel rendelkezők érkeztek este hat órakor. Az első vendégeket gyönyörű asztalok fogadták, rózsaszálakkal díszítve. Hét órakor felszolgálták a négy fajta főételt, menütől függően. Az ínycsiklandó desszert után, 8 óra tájában megérkeztek a nem-vacsorás vendégek. 

Idén újdonságként az iskola ugrókötelesei is felléptek, illetve ezt követően érkezett az igazi meglepetés. Kocsisné Körmendi Klára és Bolbos Laura tanárnők duettje hatalmas sikert aratott a közönség köreiben.

A tombolaárulás ebben az időben már elkezdődött és 22 óra után sor került a tombolasorsolására. Az osztályoktól és egyéb felajánlóktól tömérdeknyi nyeremény gyűlt össze, melyek utalványoktól, a belépőkön át, a tűzoltókészülékig terjedtek.

A bál utolsó hivatalos programeleme a bálkirálnyő és bálkirály választás eredményének a kihirdetése volt. Ez éjfél magasságában történt meg és a 12.C-ből Koroknai Kata és Németh Máté nyerte el ezt a megtisztelő címet.  
 


A bálkirály és -királynő keringője után elindult az igazi buli és megnyílt a táncparkett. Mi, diákok, rögtön ki is mentünk táncolni, de nagy örömünkre a tanárok is beszálltak. A táncon kívül is jó élmény volt az iskola falain kívül társalogni a tanárainkkal.


 
2025. március 21. Németh Kornél 10.K




 

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek