Kanizsai Dorottya Gimnázium

Ifjúság és demokrácia - Alumni előadás a KDG-ben

Tudománynépszerűsítés a célja a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésének, melyhez iskolánk is csatlakozott.
 
A Tea és Tudomány sorozatunk 2015 óta különböző tudományterületek érdekességeibe, legújabb eredményeibe vezeti be az érdeklődőket. Az iskola visszavárja azokat a diákokat, tanárokat, KDG-hez kapcsolódó személyeket, akik az élet különböző területén dolgoznak, szakmájukban kiemelkedő a teljesítményük, és ezt szívesen megosztják egy előadás keretében.

Ehhez a programunkhoz kapcsolódik szorosan – most az MTA kezdeményezésére – a Középiskolai MTA Alumni Programra, amely a mára kutatóvá érett diákok segítségével, egykori alma materükhöz fűződő kapcsolatukra építve viszi közelebb a középiskolás fiatalokhoz a tudományos gondolkodás értékeit tudomány-népszerűsítő előadások és az azokat követő beszélgetések – alumni klubok – formájában.


2021. december 13-án Oross Dániel tartott előadást gimnáziumunkban Ifjúság és demokrácia címmel.

2009-ben végzett az Eötvös Loránt Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Politikatudományi Intézetében, mint politológus. Ő is kanizsais diák volt, itt szerette meg a történelmet, amivel mai napig sikeres munkát végez.

2011. óta Tudományos segédmunkatárs az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetében. A Bibó István Szakkollégium Politikatudományi Műhelyének alapítója, melynek ma már műhelyvezető oktatója. Szintén alapítója az Aktív fiatalok Magyarországon kutatócsoportnak, részt vett két párt alapításában is.

Dániel előadása számomra nagyon sok érdekességet tartogatott. Személy szerint a legizgalmasabb az iCivics egy online játék bemutatása volt. Ezek a játékok segítséget nyújtanak az állampolgári ismeretek és a társadalmi élet összekapcsolásában. ilyen játék Magyarországon például a Honfoglaló.

A politikai nézőpontokról is beszélt nekünk, összehasonlítva egykori és mai nézőpontokat. Szoros kapcsolat áll fenn a demokratikus részvétel igényének kialakulása és a közösségi programokban, közösségi szervezetekben való részvétel között.

Az előadás talán legnagyobb kérdése az volt, hogy Mit jelent a politika?
Vannak emberek, akik számára távoli folyamatokat jelent, de vannak, akiknek kellemetlen félelmetes szavak jutnak e szóról eszükbe pl.: terror, hazugság, hatalom, csalás…

A politikai részvétel változásai is meglepőek voltak számomra, ahol kiderült, hogy a választásokhoz köthető részvétel bizonyult kevésbé vonzónak, míg a parlamenten kívüli tevékenységek – tüntetés, állampolgárilobbi-csoportok – népszerűbbé váltak. A mai fiatalok inkább a sportegyesületek tagjai, és nem politikai résztvevők. Ha a fiatalokat nem érdekli a politika, annak okát nem kizárólag a korosztály tagjaiban kell keresni, hanem azt is célszerű megválaszolni, milyen lehetőségeik vannak arra, hogy érdeklődésük kialakuljon, s van-e módjuk arra, hogy a demokratikus politikai folyamatokba ténylegesen bekapcsolódjanak? Ilyen például az iskolákban a DÖK.

Kilencedikes korom óta a DÖK tagja vagyok mindig is érdekelt a történelem és a politika, pont ezen okok miatt vettem részt az előadáson. Mindig örülök, ha volt kanizsais diák jön vissza az iskolába előadást tartani, így tudom, hogy egy olyan iskolában tanulok, ahonnét igenis el lehet érni az álmainkat és vágyainkat.

 

2021. december 21. Banca Evelin 12. B

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek