Csütörtök délelőtt 10 óra 20 perckor utoljára szólt a csengő gimnáziumunk végzőseinek. Öt osztály sétált végig az iskola feldíszített termein, folyosóin, hogy a szülők, rokonok és barátok gyűrűjében búcsút vegyenek a gimnáziumi évektől, egymástól és tanáraiktól a Ferences-kertben.
A 9. osztályosok sorfala között, a „Gaudeamus igitur” dallamára ballagott a 12. A, B, C, D és a 13. N osztály az Aréna utcai alma materből az ünnepség színhelyére, ahol már népes közönség várta a diákokat.
A Himnusz hangjai után Tóth Adrienn 9.C osztályos tanuló elmondta Szabolcsi Erzsébet „Forrás legyél” című versét, majd Varga Zsuzsa igazgatóhelyettes asszony köszöntötte az ünneplőket. A tankerületi igazgató és a Vas Megyei Közgyűlés elnökének köszöntő levele után, iskolánk kiváló tanulóit köszöntöttük, jutalmaztuk.

A KDG Baráti Körének elnöke elsőként azokat a tanulókat jutalmazta, akik gimnáziumban minden tanévet kitűnő eredménnyel zártak:
Haszon Melinda 12.A, Kiss Eszter 12.C,
Papp Mercédes 13.N
Jutalomban részesült Póczik Periklész 12.A osztályos tanuló is, aki angol nyelvből az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjébe jutott.
Kiemelkedő közösségi munkáért a Szülői Munkaközösség jutalmazta a legjobbakat:
Horváth Rita, Goda Orsolya 12.A, Doma Gréta, Szakács Orsolya 12.B, Laki Sarolta, Szabó Domokos12.C, Légler Zsófia, Hajba Regina 12.D, Novák Marcell, Varga Györgyi 13.N.
A Diáksport Egyesület is elismerte a KDG legjobb végzős sportolóit. Négy éven keresztül végzett sportmunkájáért és a Röplabda Diákolimpia Országos Döntőn elért 7. illetve 8. helyezéséért jutalmat kapott Bokor Laura a 12.c osztály tanulója és Horváth Anna a 13.n osztály diákja, aki kiváló tanulmányi eredményével és a közösségi munkájával is kivívta az elismerést.

Négy éven keresztül végzett sportmunkájáért és az Aerobic Diákolimpián elért 7. helyezéséért jutalmat kapott
Szőnye Szabina 12.a osztályos tanuló.
A Ritmikus Gimnasztika Diákolimpia Országos döntőn elért 4. illetve 5. helyezéséért elismerésben részesült Hegedüs Kitti a 12.c osztályból.
A Mezei futás Országos Döntőjében elért 2., a Mezei futás Diákolimpia Országos Döntőjében elért 3. illetve az Atlétika Diákolimpia 3000m-es síkfutás versenyszámában elért 5. helyezéséért Kovács Attilát, a 12.b osztály.
A Triatlon Diákolimpia Országos Döntőn elért diákolimpiai bajnoki címéért jutalmat kapott Joó Ádám a 12.a osztályból.
Négyéves sportmunkájáért és az U18-as B-divíziós kosárlabda Európa Bajnokságon való kiváló szerepléséért elismerésben részesült Szabó Domokos a 12.c osztály tanulója.
Az idei végzős évfolyamon nagy számban voltak jelen a közösség sorsát szívükön viselő diákok, akik készek voltak tenni az iskolai diákélet felvirágoztatásáért. Részt vettek a hagyományos rendezvények szervezésében, a megújuló programok átalakításában, és négy/öt éven át képviselték társaik érdekeit. A Diákönkormányzat díjazottjai a következő tanulók lettek:
Horváth Dávid 12.a osztályos tanuló, aki a 2013-2014-es tanévben a DÖK alelnökeként tevékenykedett
Poór Bence, 12. a
Simon Ádám, 12.a osztályos tanuló, a DÖK alelnöke a 2012-2013-as tanévben, emellett informatikai tudásával támogatta az osztályát és a DÖK munkáját 4 éven át
Tompa Dániel, 12. a osztályos tanuló, aki 4 éven át tevékeny tagja volt a diákönkormányzatnak
Laki Sarolta, 12. c osztályos tanuló, aki 4 éven át tevékeny tagja volt a diákönkormányzatnak
Kovács Marcell, 13. n osztályos tanuló, aki 5 éven át kiemelkedően tevékeny tagja volt a diákönkormányzatnak, számos rendezvény lebonyolítását segítette
Török Péter, 13. n osztályos tanuló, aki 5 éven át kiemelkedően tevékeny tagja volt a diákönkormányzatnak, számos rendezvény lebonyolítását segítette
A ballagók nevében Mayer Zoé és Poór Bence 12. a osztályos tanulók búcsútak. A zászlóátadás után a Bon bon együttes Örökre a szívedben című dalát Mezősi Lucia, Horváth Anna 10. C osztályos tanulók énekelték a közönség nagy örömére. A műsor végén az alsóbb évfolyamosok nevében Holdosi Szabina 11. A osztályos tanuló búcsúzott.
Az ünnepség után bármerre néztünk mosolyt, nevetést, néha könnyeket, csodálatos virágokat láttunk. A tanulók fogadták a gratulációkat, fotózkodtak a családtagokkal, barátokkal, szerelemekkel. Voltak, akik már az esti szerenád időpontját egyeztették.
Diákjainknak szívből gratulálunk, az érettségi vizsgákhoz sok erőt, kitartást és sok sikert kívánunk!
Fotóinkat
Galériánkban találják.
MF
Fotó: LVE
A KDG-s ballagásáról több internetes portál is beszámolt. A mellékelt linkekre kattintva
nyugat.hu,
ugytudjuk.hu további tudósításást olvashatnak és fényképeket nézegethetnek az eseményről.