Kanizsai Dorottya Gimnázium

Látogatás a Terror Háza Múzeumban

December 5-én a 12.B osztály ismét kirándulni indult Budapestre. 
A cél most elsősorban a Terror Háza Múzeum és a Városligeti Műjégpálya volt. 

A „nagy nap” reggelét a MÁV tette izgalmassá. Egy órás késéssel, fáradtan, de várakozással telve érkezünk a fővárosba. Első a jég! Az osztály fele korcsolyázott, akit ez nem dobott fel, az szabadprogram keretében merülhetett bele a városba, és akár a Néprajzi Múzeumot is megcsodálhatta. Én persze a korizást választottam, amit nem bántam meg, mert nagyon élveztem, ahogy a többiek is – persze voltak azért szép esések is. 

Egy hosszabb, pihentető séta után értünk a fő helyszínre.
A belépést megelőzően volt egy kis zűrzavar, de végül be tudtunk menni: várakozás, küzdés a kissé undok személyzettel, bejutás! 
Az épületről azt érdemes tudni, hogy a Nyilaskeresztes Párt székhelye és az ÁVH központja is volt. A múzeum kétemeletes: legfelül van a nyilas rémuralomról szóló kiállítás, alatta a Rákosi diktatúra relikviái és legalul a pince, ahol eredeti állapotukban láthatóak a zárkák. A megtekintést érdemes a legfelső emeleten kezdeni és lefele haladni. A szintek végigjárása közben örültem, hogy nem volt minden idegen és új, mert már töri órán is hallottam róluk. Például a kékcédulás választások imitálására szavazófülkék és kék cédulák is voltak. Vagy a propaganda szoba telis-tele poszterekkel. Engem az a terem fogott meg, aminek a falát zsír”-tömbök borították, kicsit mélyebb betekintést nyújtva a beszolgáltatások világába. A legmegrázóbbak azonban a pincében levő zárkák voltak… 

A Corvin Mozi mellett készítettünk egy csoportképet az 56-os pesti srác emlékművénél, ami szintén megtalálható a törikönyvben! 

A kirándulás a Corvin plázában zárult, ahol mindenki tele ehette magát, hogy maradjon türelme a hazaútra, amire mint kiderült szükség is volt. Az állomáson kaptunk egy kis sokkot, mert a vonatunkhoz a „nem közlekedik” felirat társult. Egy óra késéssel azért elindultunk haza.  

Mindent összevetve ez egy nagyon jó kis kirándulás volt – akárcsak a többi! 

 

2024. december 19. Németh Csenge 12.B 

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek