Kanizsai Dorottya Gimnázium

Szalagavató - 2023

A Szalagavató minden évben az egyik legnagyobb ünnep iskolánkban. Szerencsére ebben az évben is megtarthattuk, (nem úgy, mint 2 éve, amikor az én osztályom volt végzős). Jelentős pillanat ez tanár és diák életében egyaránt. Az ünnepélyes szalagtűzés emelkedett hangulatát a diákok összehangolt felkészülését bizonyító, nagyszerű műsorok talán még felül is múlják, hisz ilyenkor mindannyian nagyon büszkék vagyunk a „gyerekeinkre”. Az idén végző osztályok osztályfőnökeinek ezúton is köszönjük azt a munkát, amivel ezekben a nehéz időkben is sikeresen elvezették osztályukat már egészen a célegyenes bejáratáig. 12. A Péter Lajos, 12. B Kocsisné Körmendi Klára, 12. C Kovács-Plózer Éva, 12. K Barták Henrietta.

Az iskola közössége nevében jó felkészülést és sikeres érettségi vizsgát kívánunk valamennyi végzős tanulónknak!
 


A diákok nevében Janzsó Ádám 12. K osztályos tanuló mondott beszédet:
 
Sokszor élünk meg olyan pillanatot az életünkben, amikor úgy érezzük, hogy valamit jó ötletnek tűnik elvállalni. Én valahogy szintén így voltam ezzel a beszéddel. Pillanatnyilag jó ötletnek tűnt. Aztán később, ahogy egyre többet gondolkodtam azon, hogy mit is írhatnék, kezdtem kissé elbizonytalanodni. Ahogy többször gépeltem, töröltem, majd újra gépeltem és újra töröltem rájöttem, hogy ez a feladat nem is olyan egyszerű, hiszen sohasem sikerült azt kifejeznem, amit igazán szerettem volna, úgy éreztem, hogy nem eléggé átütő, nem eléggé szellemes. Bennem volt az is, hogy valami újat, nem a megszokottat szeretném mondani. Aztán az elmúlt hetekben ezekből az erőlködésekből születtek a legsablonosabb mondatok.

Bár miért is ne lehetnék egy kissé sablonos? Hiszen éveken át hallgattuk, hogy észre sem vesszük és mi is itt fogunk állni a szalagavató napján, hiszen minket sem kímél az idő. Persze ilyenkor jó szokásunkhoz híven bőszen, megértően bólogattunk, de még az is lehet, hogy néhányunk arcára pár grimasz is kiült. Természetesen nem az enyémre, hiszen én sosem tennék ilyet. Nos, ha bárkinek kétsége lenne efelől, láthatja, hogy az elmúlt évek valóban megmagyarázhatatlanul gyorsan elrepültek, hamar eljött ez a pillanat is.

Azonban egy kicsit sem mondható sablonosnak az elmúlt négy, illetve öt évünk, hiszen sajnálatos módon egy,-másfél, közösen eltölthető évet elvett tőlünk a pandémia, és ezt az időt sajnos semmi sem adhatja vissza. Sok nehézség volt ebben az időszakban, amelyen csak tanáraink és szüleink segítségével, egymással összefogva és egymást segítve lehetett túljutni. Jelenleg is bizonytalan világban élünk, de annak örülünk, hogy itt és együtt lehetünk ezen az estén, amely az önfeledt szórakozásról kell, hogy szóljon.

Egymás között vagyunk, ezért bevallhatjuk, hogy minden szalagavató előtt reménykedünk – főleg talán tanáraink -, hogy az adott évi kicsit más lesz, mint az előző ünnepségek. Szinte könyörgünk, hogy ne csendüljön föl Ákos: Ilyenek voltunk..., vagy Máté Péter: Elmegyek című dala, vagy egyik beszédben se, így a sajátomban sem említsük a „nagybetűs élet”-et.

De ha másban nem is különbözik ez az év, abban igen, hogy idén mi állunk itt, és mi búcsúzunk.

Már csak fél évünk van hátra, hogy nyomot hagyjunk tanárainkban, további emlékeket gyűjtsünk, esetleg összeírjuk tanáraink és saját aranyköpéseinket, amelyeket majd az osztálytalálkozón nevetve emlegethetünk. Az egyforma szalag ugyan csak ideig-óráig köt össze minket, azonban a biológia órán elhangzott domináns-recesszív öröklődés, vagy a tetszőleges szög tangense, kotangense örök közös pont marad.

Kedves Végzős Társaim!
Hogy kedvenc filmemből idézzek: „Nem mondom, hogy ne sírjatok, mert nem minden könny keserű!”.
De hogy mit is jelent igazából ez a mai nap? Esetleg azt, hogy egy sorsfordító állomáshoz érkeztünk? Hogy izgalommal telve, lassan, de biztosan sétálunk az érettségi felé? Hogy félénk kis diákokból dörzsölt negyedikesek lettünk?

Biztos vagyok benne, hogy most sokatokban leperegnek az iskola falai között eltöltött évek, eszetekbe jutnak emlékezetes órák, akár az online oktatás szépségei, a nem működő kamerák, mikrofonok, az órák alatt a szobákba benyitó szülők, és még sorolhatnám…
Megmaradnak emlékként a kirándulások, diáknapok, illetve számunkra a testnevelés órákon elhangzó legendás mondat: „Uraim, irány a park!”.
Sokat kaptunk az elmúlt évek alatt, ami a későbbi életünkben, pályánkon majd útmutatóként is szolgálhat. Felnőtté válásunk útja; ez a négy, illetve öt esztendő az öröm és bánat, siker és kudarc érzésével volt kikövezve.

Bár még nem tudjuk, hogy mi vár ránk az elkövetkezendő években, de az itt megszerzett elméleti és gyakorlati tudás segítségével felkészültünk arra, hogy a ránk váró kihívásokkal is szembenézzünk, és ezeknek megfeleljünk.

A jövővel kapcsolatban nem sok tanácsot tudok adni a végzősöknek, azaz magunknak, annyit mondok csupán, hogy merjünk olyat tenni, ami pillanatnyilag jó ötletnek tűnik, mert a végén kiderülhet, hogy tényleg annak bizonyult.

Kedves Szüleink és Tanáraink!
Köszönetet mondunk az önzetlen segítségért és szeretetért, amellyel segítettek és támogattak minket a gimnáziumi éveink alatt, ezek nélkül sokkal nehezebb dolgunk lett volna, amikor szembe jöttek velünk, a kihívások és a nehézségek. Szeretnénk kérni, hogy az elkövetkezendő időszakban ugyanezzel a szeretettel és odaadással támogassák és segítsék felkészülésünket az érettségi vizsgákra is.

Kedves Diáktársaim!
Utolsó gondolatként, búcsúzóul hadd ajánljam figyelmetekbe, Tom Hiddleston szavait:
„Sosem tudhatod, mi vár rád a sarkon túl. Lehet, hogy minden, amire vágysz. Vagy éppen semmi az égvilágon. Csak haladsz előre, egyik lábadat a másik elé téve, aztán egy nap visszanézel, és kiderül, hogy megmásztál egy hegyet”.

 

A Szalagavatón készült fotóinkat a Galéria & Média menöpontunk alatt találják meg !
 
2023. január 19. Lovassné Vass Enikő

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek