Kanizsai Dorottya Gimnázium

Tea és Tudomány - a délután vendége Trokán Péter színművész volt

Egy nagyszerű kezdeményezés első fejezetének örülhettek azok, akik ellátogattak a Kanizsai Dorottya Gimnázium Tea és Tudomány című rendezvényére, ahol ma délután Trokán Péter színművész volt a vendég.

Még a tavalyi tanévben született az ötlet, hogy az iskola egy előadássorozat keretében vendégül látja egykori, azóta nevessé vált hallgatóit, illetve más, az iskolához kötődő személyiségeket. A Tea és Tudomány elnevezés arra utal, hogy az előadások komoly tartalommal rendelkeznek, és érdekes információkkal szolgálhatnak az érdeklődők számára. A rendezvény ötletgazdája Módos Tibor igazgató úr a százéves évfordulóhoz vezető út fontos állomásainak tekinti ezeket a délutánokat.

Az első alkalom rögtön rendhagyónak tekinthető, mert ennek nem a tudományokhoz, hanem sokkal inkább a művészetekhez és azon belül is a színművészethez van köze. Vendégünk ugyanis Trokán Péter, a Weöres Sándor Színház művésze volt, aki évek óta a KDG-Bál védnöke.

Érdekes módon nem ez az egyetlen kötődése a Kanizsai Dorottya Gimnáziumhoz. Igaz, nem a mi Kanizsainkhoz, hanem egy hasonló nevű budapesti lányiskolához, ahová a művész úr fiatal korában udvarolt.

A házigazda szerepét Merklin Ferenc tanár úr vállalta, aki ezt a feladatot profi módon oldotta meg. Felkészültsége, lényegre törő kérdései és megnyerő személyisége elfeledtették a közönséggel, hogy egy iskolában vannak. Ehhez hozzájárult még a finom tea és Nagy Tamás tanár úr fantasztikus díszlete. Ha figyelembe vesszük, hogy mindezt szinte nulla forintból hozta össze a rendezvény csapata, akkor láthatjuk, amit az ember igazán akar, azt megvalósítja. A sikerhez lelkes tanulóink is hozzájárultak, segítségüket ezúton is köszönjük.

Trokán Péter művész úr pillanatok alatt bensőséges hangulatot teremtett, mindannyian úgy éreztük, régi ismerősünk jött el hozzánk. Beszélt arról, hogy kezdődött a pályája, hogy élte meg vidéken töltött éveit, milyen volt együtt dolgozni a legnagyobb színészekkel és rendezőkkel és persze arról is, mi hozta Szombathelyre.

Elmondta, számára mindig is a bizalom volt a legfontosabb. Ezen a ponton párhuzamba állította a színészi és a tanári pályát, hisz egy jó rendező, mint ahogy egy jó tanár is, pontosan tudja, hol van az a pont színészén, illetve tanítványán, amit megérintve a hernyóból pillangó lesz. BIZALOM! Csupa nagybetűvel! Szívemhez szólt.

Az egy óra elröppent, mintha csak néhány perc lett volna. Szívesen maradtunk volna még, de az élet megy tovább. Nagyon örülünk, hogy a művész úr feszített programjában helyet szorított a Kanizsai Dorottya Gimnázium számára. Örömmel vennénk, ha legközelebb diákjainkhoz is ellátogatna. Addig is eredményes és örömteli munkát és sikeres évadot kívánunk!

A sorozat következő állomására nem kell sokat várnunk, hisz december elején újra teázni hívjuk azokat, akik szívesen töltenének nálunk, velünk egy órát Tea és Tudomány mellett. Vendégünk, előreláthatólag a Príma-díjas Gyurácz Ferenc irodalomtörténész, szerkesztő, könyvkiadó lesz.
 
Lovassné Vass Enikő



A Vas Népe napilapban (2015.11.20.) és annak online kiadásában is megjelent tudósítás az estről. Az online írás az alábbi linkre  kattintva tudják elolvasni: Tea és tudomány a KDG-ben: A Holdbeli csónakos-díjas Trokán Pétert hívták meg elsőként

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek