Kanizsai Dorottya Gimnázium

Tea és Tudomány - vendégünk volt Dancs János, a KDG nyugalmazott igazgatója

Fitten és fiatalosan 80 évesen is! 
Egy vidám estével folytatódott a Tea és Tudomány sorozat a 21-es teremben.

A 21 nyerőszám, s valóban mindenki nyert, aki eljött, mert egy sziporkázó humorú, korát meghazudtolóan fiatal és fitt, a mai napon éppen 80 éves vendéget köszönthettünk Dancs János, iskolánk egykori igazgatója személyében.
Az ezúttal is nagyszerűen megformált szalonban Módos Tibor igazgató úr terelgette a beszélgetés fonalát. A szépszámú közönség soraiban köszönthettük Koczka Tibor alpolgármester urat, aki jelenlétével megtisztelte rendezvényünket.

Stílusosan egy anekdotával kezdődött az este, valahogy így:  "A Harvard Egyetemre előadót hívnak. Az borzasztóan unalmas, senki nem figyel. Egyszer csak az első sorban feláll egy férfi, elővesz a zsebéből egy pisztolyt, és leteszi az asztalra. Az előadó elsápad, de folytatja tovább a mondókáját. Pár perc múlva előkerül egy újabb pisztoly. Az előadó rémülten kérdezi: Mit akar avval a pisztollyal? Nyugodjon meg, érkezik a válasz, nem magát lövöm le, hanem azt, aki idehívta!"

Tősgyökeres szombathelyiként János iskoláit is itt végezte a Püspöki Iskolában, a Premontrei, majd a Nagy Lajos Gimnáziumban. Ahogy mondta, csak szép emlékei vannak ezekből az időkből, büszke és boldog, hogy oda járhatott.

Tanulmányait a testnevelési Főiskolán folytatta, amelynek elvégzése után útja visszavitte a Nagy Lajos Gimnáziumba, ahol felpezsdítette a sportéletet. A röplabda mellett a tornával is foglalkozott, így történhetett, hogy a sors érdekes fintoraként 1970-ben kezei között kezdte meg tornász pályafutását Módos Tibor igazgató úr is. Ugyan nem volt szakterülete a torna, sikereket ért el, mert lelkesedése tanítványait is magával ragadta. Mivel szeretett volna elmélyülni a dolgok mikéntjében, munka mellett elvégezte az ELTE pedagógia szakát is.

A röplabdával 12 évesen ismerkedett meg, háromszor a címeres mezt is magára húzhatta. Volt NBI-es női csapat edzője és másodedző a női válogatott mellett. A Magyar Olimpiai Bizottságba is beválasztották. A válogatottal bejárta Európát, sőt Szöulba és Libanonba is eljutott. Nem mindig volt egyszerű annyi nővel együtt lakni, de leleményessége segített megoldani a problémákat. Egy szöuli tornán a harmadik helyezéssel 40000 Dollárt nyert a csapat, amit vezetőként ő vett át. Ez akkora összeg volt, hogy még a zuhanyzóba is magával vitte, nehogy elvesszen.

Életének kiemelkedő szakasza volt, amikor Dr. Gonda György, a Megyei Tanács elnöke, maga mellé hívta a Művelődési Osztályra. Pedantériát, igényességet, viselkedéskultúrát tanult. Francia és német nyelvtudásának köszönhetően részt vett a külföldi kapcsolatok ápolásában, ahol spongyaként szívta magába az ismereteket, az idegen kultúrák üzenetét. 8 évet töltött ott és ráhangolódott egy igényes ember gondolkodására.

Hatalmas élmény volt, hogy eljuthatott a Római Olimpiára. Legrosszabb esetre magával vitt egy rúd Pick szalámit. Amikor pénz szűkébe került, megpróbálta eladni egy élelmiszerboltban. Hiányos olasztudásával elérte, hogy a boltos átvette a szalámit, majd eltűnt. Hosszas várakozás után visszatért, de a várva várt pénz helyett a felszeletelt szalámit hozta magával. A csonka Moszkvai Olimpián is részt vett, de ez nem volt az igazi!

Külföldi útjai során megtanulta értékelni más országok kultúráját, és azt is, hogy értelmetlen dolog máshol a miénket keresni. Igaz ez a gasztronómiára, de az élet minden területére is. Rá kell érezni a másik értékrendjére és meg kell tanulni, ami jó! Mindig nyitott szemmel járt, így születtek meg, egy lyoni könyvtárlátogatás nyomán, a Vas megyei könyvtárakban a gyereksarkok puffokkal és plüssállatokkal.

Dancs János nevével összeforrt a Savaria Röplabdakupa. 14-szer szervezte meg a rangos eseményt, ahol előfordult, hogy a világ első 10 csapatából 6 szerepelt. Sajnos a pénzdíjas versenyek térhódítása megfojtotta a rendezvényt.

A sport után visszakívánkozott az iskolába és 1988-ban a KDG igazgatója lett. Sokat tett a gimnázium felvirágoztatásáért. Alapelve ez volt: „Akkor vagyok jó vezető, ha megkapom a testület őszinte támogatását.” Ezt mindig szem előtt tartotta! A KDG tanári kara jó partnernek bizonyult! Létrehozták a nyolcosztályos tagozatot, Szombathelyen elsőként. Harminc helyre több, mint háromszázan jelentkeztek és a 8. év végén egyetlen kivétellel mindenki továbbtanult. Ez volt a KDG fénykora!

Igazgató úr zárásként családjáról ejtett néhány szót. Feleségével 1961 óta él boldog házasságban. Lánya követte a pályán, tanárként dolgozik az egyetemen. Két unokája nálunk tanult, ma külföldön dolgoznak, tanulnak.

A beszélgetés mindvégig lekötötte a hallgatóságot, egyetlen pisztoly sem került elő, így a meghívó is életben maradt. Az est befejezéseként Módos Tibor köszöntötte elődjét 80. születésnapja alkalmából, jó egészséget és hosszantartó boldog életet kívánva, és átnyújtotta a testület ajándékát.

Erről a helyről is sok boldogságot kívánunk Dancs János igazgató úrnak!
 
A díszleteket ezúttal is Nagy Tamás, a tortát pedig Szécsi Tímea 13. K osztályos tanuló készítette.

Lovassné Vass Enikő



 

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek