Borhy László az ELTE rektora
Borhy László 1981-ben érettségizett a KDG-ben, 1988-ban végzett az ELTE BTK történelem-régészet szakán. 2017-től az ELTE rektora. Fő tudományos tevékenysége a régészeti kutatások, a késő római hadtörténet és a római művészet a császárok korában. 12 évesen volt előszőr ásatáson, ahol szoros barátságokra tett szert.
A gimnáziumba komoly tervekkel érkezett, hiszen már akkor régész akart lenni. Emellett nagy hatással volt rá az Iseum a lenyugvó nap megvilágításában. Elmondása szerint a régészet nagyon összetett szakma, mivel ismerni kell a nyelveket, holtnyelveket, valamint fontosak a történettudományok és a művészettörténet is.
Előadásából megismerhettük a római kori díszsisakokat és díszpáncélokat.
2015-ben egy ilyen díszsisakot talált. Ezt a sisakot mutatta be nekünk az előadásban, amelyről nagy részletességgel beszélt. A sisak nagy homlokzattal rendelkezett, amely magasabbá tette a lovast, és ezáltal félelmetesebbé is vált. A sisak díszítésében találunk bajűző jelképeket és a bátorságot szimbolizáló motívumokat.
A díszpáncélokat általában domborművek díszítették, melyek vagy egy állatot ábrázolnak, vagy egy csatajelenetet. És ezeknek is sok változatát ismerhettük meg.
Nekem kifejezetten tetszett az előadás, amit nagy figyelemmel követtem. Személyében egy nagyszerű régészt és egy remek előadót ismerhettünk meg, lendületesen beszélt, és gondolatait kifejtve magával ragadta közönségét.
Az előadás színvonalát az is növelte, hogy közben elgondolkodtató kérdéseket is feltett, valamint gyönyörű illusztrációkkal tette látványossá a bemutatóját.
2018. február 08. |
Hetyei Erik 9.B |
Ismét egy újabb érdekes előadáson vehettünk részt a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium Tea és Tudomány nevezetű estjén.
Tea iszogatása közben hallgathattuk Dr. Borhy Lászlót, amint a gimnáziumi éveiről mesél, emlékezik azokra a tanárokra, akik támogatták, vagy éppen gőzerővel le akarták beszélni arról, hogy régész váljon belőle. De ő kitartott az álmai mellett, és az 1981-ben letett érettségi vizsga után felvételizett az ELTE történelem-régészet szakára, ahol 1988-ban végzett.
2013-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává vált. 2017-ben pedig az ELTE rektora lett.
Az emlékezés után elmondta, miért is érdemes az ELTE-t választani, hiszen sok mostani végzős vett részt ezen az előadáson. Megtudtuk, mennyi mindent lehet tanulni ezen az egyetemen.
A rendezvény második felében egy prezentációt tartott egy római kori díszsisak megtalálásáról. 2016-ban bukkantak rá erre a sisakra Brigetio környékén. Körülbelül 5 díszpáncélt találtak ezen a helyen, de ezek közül az említett sisak a legértékesebb.
Dr. Borhy László írt egy nagysikerű könyvet is ezekről. Oroszországból, Németországból és Ausztriából egyaránt nagy érdeklődéssel voltak a könyv iránt annak ellenére, hogy magyarul jelent meg.
A zsúfolásig megtelt terem közönsége ezen a délutánon kicsit régésszé vált, és lehet, hogy voltak olyan diákok, akik elgondolkodtak, hogy egyszer ők is találnak egy ásatás során valamilyen értékes leletet.
2018. február 08. |
Rózsa Rebeka Lujza 9.Kny |