Miután Merklin Ferenc igazgatóhelyettes úr nagy vonalakban bemutatta az ottlévőknek az előadót, személyesen is mesélt magáról Dr. Németh Zsolt. Egy széles látókörű, jókedélyű embert ismerhettünk meg abban a bő egy órában. Elmondta nekünk, hogy volt lehetősége Magyarország több városát is jól megismernie és arra kellett rájönnie, hogy még egy országon belül is rengeteg eltérő kultúra van jelen. Mesélt a Kanizsaiban töltött kellemes emlékeiről, de hallhattunk olyanokat is, melyek negatívumként maradtak meg emlékezetében. A rossz emlékek (például a szubjektív osztályzás) okai között volt számon tartható akkori különcsége (hosszú haja, amit rossz szemmel néztek) is. Beláthatjuk tehát, hogy egy eléggé sokszínű és a korosztályunkat megértő embert láthattunk vendégül iskolánkban.
Úgy hiszem, hogy Dr. Németh Zsolt sokrétűsége nagy szerepet játszott mostani élete kialakulásában. Nem titok, hogy részben a történelem iránti érdeklődése miatt választotta a jogi pályát.
Egyetemi évei alatt viszont változott a személyisége, így változott a véleménye is és rájött, hogy inkább a matematika irányába szeretné folytatni tanulmányait a diploma után (annak ellenére, hogy gimnáziumi évei alatt tanára csak közepesre értékelte tudását matematikából). Ami erre a döntésre ösztönözte az volt, hogy ráeszmélt „a jog a dolgok hogyan-ját keresi, őt viszont sokkal jobban érdekelte azoknak a miért-je”. Így került vendégünk a Pécsi Tudományegyetemről az ELTE-re.
Előadását azzal a céllal kezdte, hogy a statisztikára ne egy rossz, értelmetlen dologként gondoljunk, hanem társadalmunk létfontosságú eszközeként. Nagyon érdekes oldalt mutatott nekünk, amiről annak ellenére, hogy pillanatnyi adatokat mutat be földünkről, meg kell jegyezni, hogy nem minősül statisztikának, csupán annak alapjának (http://www.worldometers.info/hu/). Ilyen információkból állítható tehát fel egy statisztika. Eszközei az évek alatt, a technika és a digitális világ fejlődésével változtak, pontosabbá tették a mérések eredményeit, az alapelv viszont ugyan az maradt, mint a kezdetekben.
De mégis mire jó mindez? Ennek a kérdésnek a megválaszolására a szociológus egy idézetet hozott nekünk Janez Potocniktól: „Good statistics are much cheaper, than bad decisions”, vagyis a statisztikák célja a lehetséges problémák kiküszöbölése eddigi tapasztalataink alapján, egy jobb világhoz való közelítés. Emellett pedig a valóság ábrázolása, objektív vélemény alkotása, és összefüggések keresése. A korábbi Kanizsais diák szavaival élve arra használjuk a tudománynak ezt az ágát, hogy „megnézzük hol tartunk”. Gyakorlatilag egy statisztika, az adott téma vizsgájának tekinthető. Az ezen a területen felgyűlő adatmennyiség, könnyen, nagyon veszélyes fegyverré válhat, de Dr. Németh Zsolt szerint a statisztikai információk teljeskörű védelmet élvezhetnek a szakemberek kezében, senkinek sem terjesztik ki azokat.
Jobban belegondolva a statisztikák elengedhetetlenek, ha egy kiszámítható, biztonságos jövőt szeretnénk megélni. Úgy gondolom, hogy a Kanizsaiban megszervezésre kerülő Tea és Tudomány ismét egy hasznos újdonságot kínált az érdeklődők számára.
2017. november 15. | Horváth Milla |