Kanizsai Dorottya Gimnázium

Tea és Tudomány - vendégünk volt Kiss Katalin, a ”cumigyár” vezetője

Tea és tudomány. Ez a 2 szó már jó pár hónapja meghatározza iskolánk kedd délutánjait. A mostani előadás elején, nőnap alkalmából Módos Tibor igazgató úr virággal köszöntötte vendégünket. De ki is volt ő? Nem más, mint Kiss Katalin, a MAM Hungária Kft. ügyvezetője.
 
Ebben az egy órában ismét megismertünk egy felettébb érdekes életutat és bepillantást nyerhettünk a Kft. kulisszái mögé is. Igazgatónő a Kanizsaiban érettségizett. Mérnök családból származik, így kezdetben vegyészmérnöknek készült. Végül biológusmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Órákat hallgatott az ELTE-n, a SOTE-n, diplomamunkáját pedig a gödöllői Agrártudományi Egyetemen írta. Egyik tanára maga Szent-Györgyi Albert munkatársa volt.
 
Miután igazgató úr szavaival élve szinte minden budapesti iskolát végiglátogatva hazatért, a Falconál fejlesztőmérnökként dolgozott, ahol megérezte a tervezés illatát. Az évek során egyre komolyabb feladatokat kapott. Megtetszett neki a termelésvezetői munka, ezért Schmidt Ernő meghívására részt vett egy állásinterjún a MAM-nál. „Én akartam azt az állást. Éreztem, hogy nekem azon a vidéken feladatom van.” Természetesen az interjún elnyerte mindenki tetszését, így kezdetben az üzem termelésvezetője, majd 2004-től ügyvezetője lett.

Mikor oda került, az üzem épülete csupán egy varroda volt, kb. 300 m2. Az évek során a helyiség jelentős méreteket öltött, mostani alapterülete közel 7000 m2, a tervek szerint jövőre a 14000 m2 lesz. A dolgozók száma is 30-ról 500-ra gyarapodott. A MAM világelső a szájápolás szempontjából. Piacvezető az Amerikai Egyesült Államokban, Franciaországban és a Skandináv országokban is.

A gyárban egy nap több cumit gyártanak, mint ahány gyerek születik egy év alatt Magyarországon. (A születési szám kb. 80.000 fő, míg ők közel 175.000 cumit gyártanak naponta.)

Mi egy kicsit másképp működünk, mint a klasszikus nagyvállalatok” – hangzottak ügyvezetőnő szavai.
A hallottak alapján valóban nem mindennapi a főnökök és a dolgozók kapcsolata. A munkások számára a fórum-napok adnak lehetőséget, hogy kérdéseikkel, gondjaikkal a vezetőkhöz forduljanak. Fontos, hogy mindenki érezze, törődnek velük. Igazgatónő is feladatának tekinti, hogy segítsenek másokon. Gyakran meglátogatják a nehézsorsú dolgozók családjait 2 megrakott pakkal, melyben mindig akad egy-egy csoki is a gyerekek számára. Jutalom gyanánt a munkások színházbérleteket kaphatnak, valamint minden évben megválasztják az év emberét.

Az igazgatónő legnagyobb sikere a MAM-os kultúra. Ennek alapja a vezetők és dolgozók közötti kommunikáció. Az új építkezések során is alakítanak ki beszélgető helyeket, hiszen csak így ismerhetik meg egymás gondolatait, motivációit. Még bőven sorolhatnám, azokat a munkakörülményeket, melyek nem sok üzemben vannak jelen.

Kiss Katalin 2005-ben visszaült a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) iskolapadjába. Egyszerre végezte el a pénzügy és a humánerőforrás szakot. Szerinte a mesterképzés előtt mindenkinek 5-10 évet dolgoznia kellene, úgy teljesen más a képzés fílingje. A hallgatók így értik a vizsgáztatók által feltett kérdéseket, valamit a tanultakat egyszerre tudják alkalmazni.

Jogosan hihetnénk, hogy ennyi munka, tanulás mellett az igazgatónőnek nem sok ideje marad pihenésre. Azonban sokszor próbál kikapcsolódni, ami elmondása szerint néha nem könnyű. Férjével rendszeresen járnak színházba, hatalmas operarajongók.

„Ha igaz az a mondás, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy okos nő, akkor az is igaz, hogy minden sikeres nő mögött áll egy okos férfi. Nagy segítség, hogy van egy stabil hátterem, akire bármikor támaszkodhatok.”- mosolygott szeretetteljesen férjére, aki természetesen elkísérte őt. Fiúk szintén a Kanizsai Dorottya Gimnázium diákja volt, most egyetemi hallgató.

Zárásként a témára való tekintettel igazgató úr átadta a szokásos tea ajándékcsomagot. „A teára való tekintettel én is hoztam egy kis teát”- nevetett fel Kiss Katalin, s átnyújtott egy ajándéktáskát, melyben egy MAM-os, cumi alakú pendrive is volt.
Családias légkör és garantált jó hangulat várta ismételten az érdeklődőket.

 
Takács Lídia 11.C
Fotó: Lovassné Vass Enikő és Merklin Ferenc

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek