Mentes Vilmos 1935-ben született Sárváron, igazgató úr az itt töltött gyermekévekről, és az akkori viszonyokról kérdezte őt elsősorban. Szomorú és vidám emlékeket hallhattunk a 45-ös évekig bezárólag, majd egy egészen érdekes kérdés merült fel, az akkori felvételik lebonyolításával kapcsolatban. A tanár úr egy régi iskolatársának történetét mesélte el, akit sajnos nem vettek fel az egyetemre, mert kulák volt.
A további témák között a Sztálin halála utáni időszak, az október 6-án felmerülő társadalmi ellentétek, valamint a MEFESZ is szerepelt. Utóbbihoz Mentes Vilmos unokája, Mentes Laura, iskolánk tanulója nyújtott segítséget, és olvasott pár cikket nagyapja kérésére.
Aztán elérkeztünk október 23-hoz. A már említett közeli barátokból, fiúkból és lányokból kovácsolódott társasággal együtt élte meg a történteket. Hallhattunk pár, aznap elhangzott jelszót, kiáltást, mint például: „Lengyelország utat mutat, kövessük a lengyel utat!”, vagy „Függetlenség, szabadság! Lengyel-magyar barátság!”. Érdekesség képpen az előadó elmesélte, hogy ő a lyukas magyar zászlót először a Bem-szobor mögött lévő laktanya ablakán kilógatva látta.
Lezajlottak a már jól ismert 23-i események, a fiúk elkísérték a hölgyeket a leánykollégiumba, majd ők is nyugovóra tértek. Reggel azonban tankok dübörgésére ébredtek. Az utcán megrázó képek tárultak eléjük, és kevésbé vidám hangulatú események vártak rájuk. November 2-ig tartózkodott még Pesten, majd apja hívására hazament Sárvárra.
Érdekes visszatekintés fül- és szemtanúi lehettünk kedd délután, hallhattunk néhány „kulisszatitkot” is, és nyilván még lett is volna mi mesélnie a „forradalmárnak”, de sajnos a lelkes anekdotázások közepette hamar elrepült az idő.
A gimnázium ismét érdekfeszítő előadásnak adott otthont.
Frank Szimonetta 11.B
|
|
Mentes Vilmos a Nagy Lajos Gimnáziumban tanult, később viszont iskolánkban dolgozott. Miután Sárváron elvégezte az elemi iskolát, Mentes Vilmosnak is tovább kellett tanulnia. Ezt azonban nem tehette ugyanabban a városban, mivel Sárváron akkor még nem volt középfokú oktatás.
E célból a választás Szombathelyre esett. A Nagy Lajos Gimnázium akkori igazgatója intézte el, hogy a fiú könnyűszerrel felvételt nyerjen az intézménybe. Mentes Vilmos hálás szívvel gondolt vissza e nagyvonalú gesztusra.
Mindez a második világháború leverése után történt, amikor mindenütt besúgók bújtak meg, az embereket a paranoia vezérelte, egymás felé bizalmatlanul fordultak, ennélfogva milliók süllyedtek az elhidegülés szennyes mocsarába.
Ami ezzel kapcsolatban igen mély nyomot hagyott Mentes Vilmosban – valószínűleg a temérdek ismétlődés miatt –, ahogy Sztálin belopta magát a közéletbe. Az értelmetlen üdvrivalgást és a hosszúra nyúló tapsvihart az akkor tizenéves kamasz nevetséges képmutatásként értelmezte, de a nála idősebbek sem vélekedtek másképp. Az elégedetlen tömeg melegágyul szolgált a lázadás megfoganásához.
Ennek eredményeként már 1955-ben érzékelhetővé váltak a mozgolódások, amelyek maguk után vonták 1956-ot, a tényleges összecsapások évét.
Mentes Vilmos részt vett az október 23-ai eseményeken, ezért jó pár fotón megörökítették. Mikor nem vonult az utcára, a kor folyóirataiból igyekezett minél többet megtudni a fennálló helyzetről. Hasonló módon értesült a Sztálin-szobor ledöntéséről és feldarabolásáról.
Otthonos baráti körében remekül érezhette magát. Ezek a kivételes társak átsegítették egymást az emberpróbáló fejlemények feldolgozásában. Leginkább akkor lehetett erre szükség, amikor Budapest utcáin végigdübörgő tankok lánctalpa bedarálta az embereket, majd tovább gördült a felkoncolt tetemeken. Az emberi élet értéke csökkent.
Ezreket – köztük Nagy Imre kommunista vezetőt – végeztek ki brutálisan, megszentségtelenített holttesteiket pedig mindenki szeme láttára felakasztották, elrettentő motívumként. Tán még attól sem lehetett megnyugodni teljesen, miután a megrohamozott tankok tölténycsövébe tűzve lobogott a magyar zászló.
Mentes Vilmos igazi háborús veterán. Izgalmas története nemcsak tanulságos volt, hanem hihetetlen lelkesedést ébresztett bennünk, mintha mi magunk is részeseivé váltunk volna a történelemnek.
Gaál Krisztián 12.C
|