Kanizsai Dorottya Gimnázium

Véget ért a "koronás" tanév

A diákok számára lezárult a 2020-2021-es tanév, kiosztottuk a bizonyítványokat.

Igazgató úr így búcsúztatta ezt a rendkívüli tanévet.

Bátran állíthatom, a 2020/21-es tanév – bár különleges, eddig sohasem tapasztalt–, mégis nagyon eredményes, sikeres volt.

Elkezdhettük, örültünk, aztán sajnos nagyon hamar, az elsők között kellett megtapasztalnunk, mit jelent a karantén.

Tesztek jöttek, mentek, kutattuk a szoros kontaktot, számoltuk a karantén napokat, máris küldtük a leckét online, fejlődött a maszk is, praktikusabb, néha színesebb lett. Aggódtunk a betegekért, támogattuk a gyengéket, de valahol belül éreztük, hogy egyszer vége lesz. Szerveztük a programokat, és az utolsó pillanatban még sikerült megtartani a Gólyaavatót. Mindenki KDG-s lett!

És egy pillanat alatt vége szakadt. De legalább már nem volt meglepő a laptop, fejhallgató, mikrofon, kamera, az online óra.
És elkezdtünk ismét tanulni. No, nem csak a hagyományos értelemben… persze mentek a leckék is, hol videóval, hol élőben, hol anyagot küldve.

De elkezdtetek tanulni valami mást is. Az iskola az életre is tanít! Hát most valami új élethez kellett tanulni, eddig nem tapasztalt dolgokat. Bizonyos területeken talán túl gyorsan is felnőttetek: önállósodtatok, rendszereztétek a napjaitokat, saját magatoknak kellett napirendet készíteni. Az biztos, az önálló munkától már nem ijedtek meg. És bár távol voltatok egymástól, talán ez az év, másfél év szorosabban köt benneteket össze. Mert szórakozás, és vicc, diákos csíny, aranyköpés, csak erre az oktatási helyzetre jellemző szituáció, volt bőven…:
 


Soha nem volt még olyan, hogy a diákok iskolába akartak járni. Hamar kiderült, hogy az óra kezdése előtt 5 perccel is elég felkelni, és pizsamában is lehet órát hallgatni. Soha ennyi laptop és mobil kamerája nem romlott el egyszerre. A legszebb persze az, hogy ezek a kamerák pillantok alatt meg is tudtak javulni, csak egy mondat kellett: „Szóval se kamera, se mikrofon? Akkor biztos hiányzik az illető, beírom hiányzónak….” És láss csodát, már villannak is a fények és a színes korongok helyén, megfáradt arcok próbálnak mosolyogni…

És jöttek napról napra a jól ismert mondatok…: Hahhó, sziasztok, itt vagytok? Hallotok? Szólaljon meg már valaki!.... Tanár úr, elnézést megint kidobott…. Bocsánat elment a netem…. Akkor most jegyzeteljünk, vagy feltölti a Classroomba? Nekem nincs kamera a telefonon, a gépet meg a tesóm használja… Tanárnő, elnézést én nem hallok semmit, megy a videó? Nekem akad! Elküldi valaki csopiba a házit?
És sorolhatnám…
 

De akkor most nem volt jó évünk? Nem tanultunk semmit? Ez nem igaz, sőt! Megtanultunk nagyon sok teszttípust. Tudunk időre dolgozatot írni, ha nem adod le időre, már nem engedi a rendszer… Otthonosan mozogtok a projektmunkák területén, senkinek nem esik nehezére online anyagokat gyűjteni, elrendezni, és az igazán ügyesek valóban szépen feleltek videós órákon, mert tudták, maguknak tanulnak!
Idén is lett nagyon sok kitűnő, jeles eredmény, szépen dolgozott mindenki, aki pedig lemaradt, tudja, mit kell még pótolni.

Aztán jött egy újabb fordulat, az Operatív törzs már nem jelentkezett annyit a tévében, a tavasz elhozta a lehetőséget, újra találkozhattunk, valódi iskolás napok után tudjuk elbúcsúztatni az évet.

Dicséret jár minden teljesítményért, a szép eredményekért, az aktivitásotokért, az új helyzetben való helytállásotokért. Persze köszönet jár ezért a tanáraitoknak is, akik szinte egyik napról a másikra voltak képesek teljesen új módszerekkel motiválni mindenkit, felkelésre bírni a leglustábbakat is.
Köszönöm a szülők támogatását is, csak velük együttműködve érhettük el az idei eredményeket is.

És idén sem maradtak el a versenyek, a labor-rendezvények, a fenntarthatósági és a digitális témahét, a hagyományos ünnepek, megemlékezések. Érdemes végignézni a honlapot, mennyi új bejegyzés született. Köszönet érte a diákoknak, és a felkészítő tanároknak.

Közben az iskola is fejlődött. A tornaterembe új bordásfalak kerültek. Köszönjük a Kanizsai Dorottya Gimnázium Baráti Körének, az iskola diáksport egyesületének, valamint Szombathely Város Önkormányzatának.

Hamarosan elkészül az új lányöltöző, jövőre már kényelmesen lehet készülni a tesiórákra. Bízom benne, hogy a nyáron is lesz néhány olyan fejlesztés, amely komfortosabbá teszi az új tanévet.

Most egy kicsit nézzünk előre, a rátok váró Vakációra. Mit ajánlok Nektek a nyárra? Éljétek meg a pillanatokat, gazdagodjatok. Ahogy Dragomán György írja többször is az irodalmi szintű főzőskönyvében: örüljetek, ne csak a jó ételeknek, hanem egymásnak, az időnek, a családnak, a víznek, a szélnek, az erdőnek, a bringázásnak, mindennek, ami élet!

Egy biztos, a legfontosabb, hogy nevessetek sokat szívből, örüljetek minden pillanatnak, és egyszer se felejtsétek, hogy nyáron is kanizsaisok vagytok! Gondoljatok erre büszkén és felelősséggel!

Egyre többet lehet hallani a Ricsárdgír nevű bulizenekarról. Tőlük vettem ezeket a sorokat:
„Minden jó és szép, ahogy mindig mondani szoktam (…)
Nem kell a vigasz,
Nem kell semmi már
Tavaly se volt rossz,
De jobb az idei nyár

Már nem ébresztesz
Szép volt a tavalyi nyár
De az idei még szebb lesz!”


Legyen így, legyen nagyon szép nyaratok!
Ezekkel a gondolatokkal a 2020-2021-es tanévet lezárom.

Jutalmat kapott:

Kiemelkedő tanulmányi munkájáért:
Kneisz Csanád 11.k
Novák Csenge 11.k
Smidéliusz Marcell 11.k
Szekeres Szederke 11.k
Kalmár Virág Kata 9.b


Kiemelkedő tanulmányi munkájáért és versenyeredményéért:
Buti Márk 9.c történelem versenyen elért eredményéért
Horváth Réka 9.k Net-próba Szólások és Közmondások versenyén elért I. helyezésért
Horváth Péter 11.b a történelem OKTV-n elért eredményéért
Tasnádi Róbert 11.b


Kiemelkedő művészeti, kulturális tevékenységért jutalmat kap:
Csizma Blanka 11.k
Pajor Dóra 9.k


Kiemelkedő közösségi munkájáért az alábbi tanulókat jutalmazzuk:
Csizma Blanka 11.k
Füst Kornél 10.a
Moldvai Dóra 9.kny
Németh Áron 10.a
Tancsics Gergely 10.a


A KDG tanulói ebben a tanévben is kiemelkedő sportteljesítményt nyújtottak:
Horváth Anna 9.c asztaliteniszező Magyarország jó tanuló - jó sportoló
Sarkadi Borbála 11.b tájfutó diákolimpia megyei második helyezett


Minden kitüntetettnek és felkészítő tanárnak szívből gratulálunk, és további szép eredményeket kívánunk.


 
2021. június 24. Lovassné Vass Enikő

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek