November 13-14-én megrendezésre került az aDAT, a Dream About Tomorrow verseny, amelyet közös erővel a Stellantis és a Junior Achievement Magyarország szervezett Szentgotthárdon.
A STEM területeire fókuszáló versenyen szerencsém volt részt venni egy nagyszerű csapattal. Csapatunk tagjai: Babos Kincső, Bencze Boglárka, Bolla Gréta, Lendvai Zsófia Níla, Körmendi Rebeka, és természetesen Bérdi Zoltán Tanár Úr , aki végig ott volt velünk és segített amikor és ahogyan csak tudott. A versenyre az egész ország területéről gyűltek össze a diákok, pontosan 10 öt fős csapat.
A versenyen 5 tématerületből volt lehetőségünk választani, és a verseny célja az volt, hogy innovatív megoldásokat találjunk az általunk választott témán belüli problémákra.
A verseny hivatalosan november 13-án, délután két órakor indult a Stellantis telephelyén. Elsőnek részt vettünk egy inspiráló előadáson, amit a Stellantis szakemberei tartottak. Szó esett a verseny menetéről, a választható témákról, a fenntarthatóságról, a zöld energiáról, és egy kis útmutatást, segítséget is kaptunk a versennyel kapcsolatban.
Ezek után körbe vezettek minket a gyárban, ahol megfigyelhettük a gyártás menetét, és olyan információkat osztottak meg velünk, amelyek nem publikusak, úgymond betekintést nyerhettünk a kulisszák mögé. Ezzel véget ért az első nap, innen indultunk a szállásra, amit a verseny szervezői biztosítottak mindenkinek. Így aznap nem volt már más dolgunk csak becsekkolni és kipihenni magunkat az verseny utolsó, egyben legfontosabb napjára.
November 14-én, pontosan 8:30-ra kellett megjelennünk a Stellantis egyik előadótermében. Itt lehetőségünk volt még másfél óráig tökéletesíteni az előadásunkat, ötleteinket. Majd ezt követően két órán keresztül minden csapat 4-4 mentortól, szakembertől kapott segítséget és tanácsokat. Ezt egy rövid ebédszünet követte, majd jöhetett a legizgalmasabb rész: ötleteink bemutatása.
A 10 csapat egyesével, egy 3 fős zsűri előtt adta elő innovatív ötleteit, amelyeket a zsűri több szempontból értékelt, esetleg utólag bele is kérdezett. Ezek után a zsűri elvonult egy kis időre, hogy meghozza döntését.
Az eredményhirdetésen csak az első 3 helyezett lett kihirdetve, amelyek között sajnos a mi a csapatunk nem szerepelt. Ez azonban nem tudta elrontani jókedvünket, mivel így is nagyon büszkék voltunk a munkánkra, és még arról is szó esett, hogy legközelebb is szívesen részt vennénk a versenyen.
Összeségében nagyon örültünk annak a lehetőségnek, hogy egy ilyen hangulatú versenyen részt vehettünk, és bátran merem állítani, hogy ez a két nap felejthetetlen élmény volt számunkra.
| 2025.november 21. |