Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny ‒ Élménybeszámoló
A verseny vármegyei döntőjében 2. helyezést értem el, ezért részt vehettem a Kárpát-medencei döntőben, ahol nemcsak magyarországi, hanem határon túli versenyzőkkel is megmérkőztem. A családom is elkísért a döntőre, így ők is szurkolhattak nekem.
A döntő 2024. február 29. és március 2. között került megrendezésre Gyulán. Március 1-jén, pénteken kezdődött a verseny az ünnepélyes megnyitóval a polgármesteri hivatalban. Ezután a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégiumban folytatódott a döntő, először a versenyfeladatlappal, majd a tollbamondással. Akadt néhány technikai probléma, de összességében nagyon élveztem a versenyt. Délután a szervezők még egy kiváló idegenvezetéssel is megjutalmaztak minket a gyulai várban.
Szombaton került sor az eredményhirdetésre a polgármesteri hivatalban, ahol a gimnáziumi kategóriában, összesítésben a 23. helyezést értem el. Nagyon örültem, hogy a tesztfeladatlap megoldásáért kapott pontszámom a 123 résztvevő közül a 17. legjobb eredmény lett.
2024. március 21. |
Németh Roland Gergő 10.K |
Németh Roland Gergő, gimnáziumunk 10.k osztályos tanulója az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny megyei fordulójában második helyezést ért el, s ezzel megszerezte a jogot az országos döntőben való megmérettetésre.
A Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium által
kiírt országos verseny célja az anyanyelv, mint nemzeti értékünk iránti tisztelet, a tudatos nyelvhasználat iránti igény, a tanulók és a széles közvélemény nyelvi érzékenységének fokozása. Ezzzel erősödhet a magyar identitás, az egymáshoz tartozás érzése.
Gratulálunk Gergő jó szerepléshez !
2024. január 20. |
Szalainé Kiss Viktória |