Mindenkinek meg kell találnia a saját útját

Közeleg a pályaválasztás ideje, s a mai világban szükség van minden segítségre, impulzusra, hogy minél jobb döntést hozhassunk. Osztályfőnökünk már korábban is elhívta néhány régi tanítványát, hogy meséljenek tapasztalataikról, de igazán csak most értettük meg, milyen fontos ez.

Látogató érkezett hozzánk pénteken, egy volt kanizsais diák, Tóth Fruzsina személyében. Fruzsi elmesélte, hova-merre sodorta az élet, mióta leérettségizett 2016-ban. Érdekes és tanulságos gondolatokat fogalmazott meg.

Mivel édesanyja révén jobban megismerkedett az egészségügy területével, szerette a biológiát és a kémiát, azt gondolta, az orvosi pálya éppen neki való. Az emelt szintű kémia illetve biológia érettségi azonban akkoriban túl nehéznek bizonyult. Fruzsina itt idézte, mit mondott neki akkor közös osztályfőnökünk: Ha igazán akarod, akkor legközelebb sikerülni fog, ha mégsem, akkor valószínűleg nem ez a te utad.

Nyáron egy véletlen találkozás és beszélgetés révén tudomást szerzett arról, hogy jelentkezhet a grazi egyetem gyógyszerész szakára. Meg is írta a felvételit, német nyelven, ami akkor még nem volt az erőssége, hisz az angol-magyar kéttannyelvű osztályban végzett, ahol a német nyelv háttérbe szorult. Némi meglepetésre felvették. Kiváló angoltudásának köszönhetően mindent maga intézett, lakhatást, papírokat, úgy egyáltalán az élet dolgait. Tanulmányai megkezdéséhez azonban szükség volt egy stabil némettudásra. Az egyetem hallgatójaként beiskolázták egy nyelvtanfolyamra, ahol egy év alatt elérte a szükséges szintet és megkezdhette tanulmányait a gyógyszerész szakon.

A haladással nem volt baj, egyedül a matek okozott gondot, de Fruzsina szerint, ha tényleg akarta volna, az is sikerül. A második szemeszter után azonban feltette magának a kérdést, hogy biztosan ezt akarja-e. Hogy az egyetem elvégzése után egy gyógyszertárban szeretne-e 40 évet eltölteni. Mivel a válasz „nem” volt, egy merész húzással félbehagyta az egyetemet, hogy helyette divattervezést tanulhasson Grazban.

Fruzsina úgy érzi, semmi nem volt hiába, sőt minden összeállt. A kémia és biológia szeretete nélkül nem került volna Grazba, az angol nélkül nem tudta volna ott elkezdeni az életét, ha nem tölt egy évet Grazban, nem találja meg a divattervező iskolát, és nem tanul meg németül, ami a szükséges előfeltétele volt a divattervezésnek. Minden értelmet nyert, s végre azzal foglalkozhat, ami tulajdonképpen mindig is érdekelte. Ahogy ő fogalmazott: „Nem lehetnék boldogabb!” Szülei persze kezdetben nem örültek ennek a váltásnak, de mára megértették és büszkék Fruzsira.

Megmutatta nekünk egy kollekció terveit, amit ő maga rajzolt: az elegáns, mégis modern ruhadarabok közül nem egyet mi is szívesen elfogadtunk volna, nem is beszélve a csinos kabátról, amit szintén sajátkezűleg tervezett és varrt, kizárólag természetes anyagokból, ami azóta filozófiájává vált.

Remélhetőleg Fruzsihoz hasonlóan mi is megtaláljuk majd a helyünket a világban. Olyan helyet, ahol jól érezzük magunkat, és kibontakozhat a kreativitásunk, tehetségünk.
 

Szabadi Emma 11.K

---

  
Nagy öröm volt Fruzsinával találkozni, őt hallgatni. Büszke voltam arra, hogy milyen felnőtté vált. Magam is azt vallom, tanítom, hogy mindennek megvan az értelme. Talán, amikor benne vagyunk, nem is gondolunk rá, de a környezetünkben minket ért hatások tesznek bennünket azzá, akik vagyunk. Fruzsina fejlődéséhez a mi iskolánk is hozzátett, és ez nagyon jó így!
 

LVE

---

Mabel Katz: A legkönnyebb út

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy szép kert, néhány almafával, narancsfával, körtefával, szépséges rózsákkal. Mindenki boldog és elégedett volt, és mindenki jókedvű, kivéve egy fát, ami mély szomorúságban élt.
„Ami neked hiányzik, az a koncentráció”, mondta neki az almafa. „Ha valóban akarod, a legízletesebb almákat teremheted. Meglátod, milyen könnyű”.

„Ne hallgass rá”, toporzékolt a rózsafa. „Rózsát teremni sokkal egyszerűbb, és ráadásul szép is”.
És a fa kétségbeesetten próbálkozott mindennel, amit javasoltak neki, de mivel nem tudott olyanná lenni, mint a többiek, egyre reményvesztettebb lett.

Egy nap bagoly érkezett a kertbe, a madarak legbölcsebbike, és amint látta a fa kétségbeesését, magyarázni kezdett:
„Ne aggódj! A te problémád nem olyan súlyos. Ugyanaz, mint sok más lényé a Földön. Megmondom neked, mi a megoldás: ne annak szenteld az életed, hogy olyan legyél, amilyennek mások akarnak! Légy önmagad! Ismerd meg és érd el, hallgasd meg a belső hangodat!” És azon nyomban eltűnt a bagoly.

„Az én belső hangom? Legyek önmagam? Megismerni magam? Kérdezgette a fa kétségbeesetten, amikor hirtelen megértette. Elfogadta a hallottakat, kinyitotta a szívét, és végül meghallhatta a belső hangját, ami ezt mondta neki: „Te soha nem fogsz almát teremni, mert nem vagy almafa, virágozni sem fogsz tavaszonként, mert nem vagy rózsafa. Tölgyfa vagy, s a te dolgod naggyá és fenségessé nőni. Azért vagy itt, hogy menedéket nyújts a madaraknak, árnyékot adj az utazóknak és szépséget a tájnak! Küldetésed van! Töltsd be azt!”
És a fa erősnek érezte magát, biztos volt magában, és kész volt mindarra, ami az ő dolga. Hamar megtalálta a helyét, mindenkit bámulatba ejtett, mindenki tisztelte. Csak ekkor vált tökéletesen boldoggá a kert.

Én meg, amikor a környezetemre nézek, azt kérdezem: „Hányan lehetnek a tölgyfák, akik nem engedik saját magukat megnőni? Hányan vannak a rózsafák, akik félve a fenyegetettségtől, csak tüskét teremnek? Hányan vannak a narancsfák, akik nem tudnak virágot hozni?”
Az életben mindannyiunknak megvan a magunk célja, aminek meg kell felelnünk, megvan a helyünk, amit be kell töltenünk. Ne engedjük, hogy valami vagy valaki megakadályozzon abban, hogy megismerjük és megosszuk saját lényünk csodálatos lényegét.


 

2019. november 03.

Lovassné Vass Enikő

---