Kanizsai Dorottya Gimnázium

Hol is kezdjem, ha külföldön szeretnék tanulni, dolgozni, önkénteskedni?

December 3-án lehetőségem nyílt arra, hogy részt vegyek a Budapesten megrendezett Navigátor – Európai uniós hálózatok a mobilitásért konferencián. Mindig jó egy kicsit kizökkenni a hétköznapokból, egy kis szellemi táplálékhoz jutni, más területről érkező emberekkel találkozni és megállapítani: Ezt már én is tudom. Ami még jobb, ha felkapod a fejed, mert valami olyat hallasz, ami új, amit jó lenne továbbadni az otthon maradottaknak is. Ezúttal szerencsém volt, mert tele bőrönddel jöttem haza, minden értelemben. (Alig maradt hely a karácsonyi ajándékoknak.)

A rendezvényre az impozáns Budapesti Európai Ifjúsági Központban került sor. Lenyűgöző kilátás nyílt a városra, már ezért is megérte elmenni. Az első blokkban plenáris előadások hallottunk. Több helyről és szintről érkező szakemberek beszéltek a mobilitás fontosságáról, a lehetőségekről és a korlátozó tényezőkről.

Az Európa 2020 stratégia célkitűzései alapján minden egyes EU-tagállam nemzeti célokat határozott meg, amelyeket 2020-ra az EU egészének teljesítenie kell.

Ennek szellemében felülvizsgálták Magyarországon a 2011-es felsőoktatási stratégiákat. Megerősödött az oktatásban és képzésben a kreativitás, az önállóság és a logika szerepe.

Létezik egy Európai Pályaorientációs Szakpolitikai Hálózat, melynek céljairól intenetes oldalukon olvashatnak, és amelynek lényege, hogy segítse a munkavállalókat azoknak a képességeknek a megszerzésében, amelyek őket a munkaerőpiacon versenyképessé teszik.
 
Utolsóként egy fiatal előadó, Filáj Gábor (Umbrella Consulting Kft.) lépett színre. Annyira fiatalnak tűnt, hogy meg is lepődtem, és nem vártam sokat. Aztán felkaptam a fejem, mert olyan dolgokat mondott, amelyek újszerűen közelítették meg a mobilitás témakörét. Néhány gondolatát meg kellene szívlelniük azoknak, akik úgy gondolkodnak: „Mindegy hová, csak el innen, valahová, ahol több pénzt lehet keresni. Az se számít, mivel, hogyan, csak legyen pénz. Közben megtanuljuk a nyelvet, hazajövünk és kapkodni fognak értünk.”

Az első, és talán legfontosabb gondolat, hogy a külföldi munkavállalás ne cél, hanem eszköz legyen! Ne a pénzkeresetért menjen egy pályakezdő külföldre! Ne azt nézze, mennyit keres kezdetben! A lényeg a tapasztalatszerzés! Ma megfordult a trend! Nem az emberek keresik az állásokat, hanem az állások az embereket. És nem friss diplomás pályakezdőket keresnek, akiket majd hosszú idő alatt kiképeznek a munkára, hanem olyanokat, akik szinte azonnal képesek az önálló munkavégzésre. A cégek egyre inkább bele akarnak szólni az oktatásba.

A 21. században a kreatív emberekért folyik a harc a munkaerőpiacon. Az élethosszig tartó tanulás nem feltétlenül azt jelenti, hogy minél több papírt kell megszerezni, nulla munkatapasztalattal. Az ilyen egyénnek nincs értéke a munkaerőpiacon! Egy területen kell elmélyedni és ott szakértővé válni! Nem válhat mindenkiből vezető! A karrier záloga tehát nem feltétlenül a vezetővé válás, sokkal inkább egy adott területen szerzett speciális tudás, képesség, ami az egyént keresetté teszi a piacon, alkupozícióba hozza.

Elengedhetetlen 2-3 idegen nyelv ismerete, de szükséges mellé a szaktudás! Ezt pedig meg kell szerezni. Ne a célunk legyen az, hogy külföldre menjünk, hanem a külföldi tapasztalatszerzés eszköz legyen ahhoz, hogy elérjük későbbi célunkat!

Tudatosan fejlesztenünk kell magunkat ahhoz, hogy kialakuljanak azok a kompetenciáink, amelyek versenyképessé tesznek minket! Mit csinált négy évig az az egyetemista, aki azért nem kapja meg a diplomáját, mert nincs meg a nyelvvizsgája, holott már az egyetemre jelentkezéskor tudta, hogy az a kimenet egyik kritériuma? Ilyen szemlélettel senki nem válhat sikeressé!

Fejleszteni kell az önbizalmat, az önismeretet, hogy tisztában legyünk képességeinkkel, kompetenciáinkkal! És nem utolsó sorban meg kell tanulnunk a stressz és a konfliktusok kezelését, mert ennek hiányában szintén nem válhatunk sikeressé. Az alábbi oldalon találhatóak az előadó és mások tanácsait is arról, hogyan válhat egy mai fiatal sikeressé.
 
A munka ezután két szekcióban folytatódott. Szó volt a méltányos munkaerő-piaci mobilitásról, amelyet az EURES koordinál. A szervezet honlapján mindenki talál segítséget, ha külföldön szeretne dolgozni. Az EURODESK pedig a fiataloknak segít gyakornoki helyeket, diákcsere és önkéntes programokat találni. Ezen az oldalon last minute programokat is találhatunk, amivel elkerülhető a hosszas válogatási eljárás.
Hasznos oldalak még:    Erasmus+ Ifjúsági Programiroda  és az Európai Ifjúsági Portál , ahol az összes önkéntességi lehetőség megtalálható Európában. Aki az ERASMUS PLUS keretén belül pályázik, annak nem kell több százezer forintot fizetnie egy ilyen lehetőségért. Az országban mindenhol találhatunk multiplikátorokat, akik első kézből vett információkkal rendelkeznek az ifjúsági programokról.

A délutáni részben hasznos, praktikus ötleteket kaptunk ahhoz, hogyan tudjuk tanítványainkat versenyképesebbé tenni esetleg akár egy-két tanóra keretében. Bár sokkal autentikusabb lenne, ha erre valóban kiképzett szakemberek tanítanák őket. Első és legfontosabb dolog lenne az önbizalom fejlesztése, mert aki magában nem hisz, a saját kompetenciáival nincs tisztában, abban mások sem fognak hinni. Ezen a területen mérföldekkel Európa mögött járunk, akik a jóval kisebb tudást sokkal jobban képesek eladni. Itt az ideje a szemléletváltásnak! Ha nem akarunk még jobban lemaradni, tovább kell lépnünk és olyan dolgokat kell tanítanunk az iskolákban, amire tanítványainknak később valóban szükségük lesz.

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani igazgató úrnak, hogy számomra lehetővé tette a konferencián való részvételt. Szerencsére nem volt felesleges időtöltés, mert a szerzett információk bárki számára hasznosak lehetnek. Szeretném, ha Filáj Gábort el tudnám hozni Szombathelyre, mert nem ártana ébresztőt fújni a fiatalok körében, és tőle hallva másként hatnak a szavak! No meg persze ez is egy olyan dolog, amiről azt hisszük, hogy értünk hozzá, pedig…

 

Lovassné Vass Enikő

Szülői információk

Eseménynaptár

Hasznos linkek