Kanizsai Dorottya Gimnázium

Bemutatkozás

A Kanizsai Dorottya Gimnázium Szombathely, illetve Vas megye legnagyobb gimnáziuma, ahová közismerten szívesen járnak a tanulók.
 
Olyan ifjú felnőtteket kívánunk iskolánkban nevelni, akik korszerű, általános műveltséggel rendelkeznek, motiváltak a tanulásra, munkára, valamint képesek az egészséges életvezetésre. Megismerik, és magukénak vallják a tradicionális erkölcsi értékrendet, a magyarsághoz, szülőhelyükhöz tartozásukat, ugyanakkor alkalmazkodni tudnak napjaink változó körülményeihez, és elsajátítják a modern polgári léthez elengedhetetlen magatartási normákat, modelleket, a demokrácia alapvető szabályait.
 
Hangsúlyt fektetünk arra, hogy tanulóink lássák hazánk helyzetét Európában, értsék és elfogadják az európaiság szellemiségét, törekedjenek más kultúrák megismerésére.
 
Fontosnak tartjuk az eredményes képzés mellett azt is, hogy tanulóink érezzék, értük dolgozunk a szülőkkel együtt, és nagyon tudunk örülni eredményeiknek.

A Kanizsai Dorottya Gimnázium kiemelt szerepet szán az idegen nyelvek oktatásának, a magyar nyelv helyes használatának, az informatikai képzésnek. Ezen kívül természetesen jelentős szerepet kap a helyes természettudományos kép megalapozása, hangsúlyos a művészeti nevelés és nem utolsó sorban az egészséges testkultúra elsajátítása.
 
A kiemelt területként kezelt idegen nyelv oktatása érdekében angol és német nyelvből emelt óraszámú képzést valósítunk meg minden osztályunkban.
 
2011/2012-es tanévben elindítottuk az 5 éves angol két tanítási nyelvű képzést, melynek során az első évben intenzív angol nyelvtanulás zajlik. A következő 4 évben pedig a történelem, a földrajz és a célnyelvi civilizáció tantárgyakat angol nyelven, csoportbontásban tanulják a tanulók. 

A digitális kultúra oktatása szintén fontos szerepet kap: a kerettantervi óraszámokhoz képest megnövelt óraszámban tanulhatják diákjaink a tantárgyat.
 
A Kanizsai Dorottya Gimnázium a természettudományos oktatásért című, TÁMOP-3.1.3-11/2-2012-0045 jelű projekt alapján különös figyelmet szentel a természettudományos képzésnek.
 
Feladatainkat a Szülői Munkaközösség Egyesülete által megfogalmazott mottó alapján végezzük:
 
Do ut des, do ut facias, facio ut des, facio ut facias
Adok, hogy adj, adok, hogy csináld, csinálom, hogy adj, csinálom, hogy csináld.
 
Ehhez kapcsolódik a gimnázium nevelőtestületének „kiegészítése”:    „Követelek Tőled, mert tisztellek!”
 

HISTORY

The Kanizsai Dorottya Grammar School is the biggest grammar school not only in Szombathely, but in county Vas as well. It  can be found in the heart of our town , an ideal place to receive quality education. The building itself enjoys a great history, and it goes back to the period of the World War I, when it was used as a military hospital.

 The rich history and tradition of the school dates back to 1917. The school, which initially admitted girls only, going to celebrate its centenary in 2017. Until 2002 the so called 8-class teaching system ran along with the traditional 4-year scheme, and now students have to meet 4 or 5 classes and the final test to have a certificate of secondary education. It has approximately 550 students aged 14-20.

 
TEACHING, SPECIALIZATIONS

Our school’s purpose is to create a learning environment conductive to developing responsible members of the Hungarian society who are prepared to meet the challenges of the 21st century. We desire to prepare all students for productive and ethical living and life-long learning who are prepared to contribute to their local and global communities. In our school emphasis is placed on teaching foreign languages and information technology. Teaching science also has a great significance at our school.

Since the new science laboratory was opened last year (thanks to a still running project TÁMOP-3.1.3-11/2-2012-0045) even more attention has been devoted to teaching these subjects.  We have4 parallel classes with English, German, IT specializations. In 2011 we launched a class with English-Hungarian bilingual specialization, which means intensive language learning in the preparatory year, and in the following 4 years students learn the basic subjects in English. This class is becoming more and more popular and attracts a rising number of students to our school. 

We believe that with hard work all students can learn and develop to perform at high standards. The main purpose of our students is going on to universities or colleges and gets a degree. It requires persistence and hard work both from the students and the teachers. We emphasize academic achievement while also acknowledging the importance of a broad spectrum of learning experiences. We are proud of the school choir and appreciate our students ‘achievements in the field of art as well as the results of our volleyball team or athletes.

.
STUDENT LIFE

The school, where most of our students enjoy going to, has a friendly atmosphere. More than half of our students commute from the neighbouring villages or come from even further places and live in student hostels. This factor makes involving them in extracurricular activities a bit difficult.

Despite of this there is no day spent without anything interesting. We always organise school trips, camps, a day dealing with a specified topic, according to the actual events calendar. We consider sports and different branches of art important, so for the sake of this, our school has several study groups.

Our students with English specializations have been representing our school and Hungary in the EUROWEEK Project for 3 years. They are preparing for this year event which will take place in Luxembourg.

 
OUR SUPPORTERS

The students and the staff is supported by the Parents Association and by the Friends of Kanizsai Dorottya Grammar School Association. We all work together to make our grammar school a better place for students.

 
Molnár Éva

Évkönyv - 2024

2024.09.01.

Elkészült a múlt év évkönyve.  Az Évkönyvet az alábbi linkre kattintva online lapozhatják, míg a következő linkre vagy a képre kattintva PDF formátumban is megtekinthetik és le is tölthetik. Jó böngészést kívánunk ! 

Bázisintézmény program 2024 - PI nap a KDG-ben

2024.02.16.

Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium:  PI nap a KDG-ben Program rövid leírása: Szabadulószoba a könyvtárban: nyomozás a π számjegyei után. A szabadulószoba elemeinek bemutatása– műhelymunka Időpont: 2024. március 5. 14.30 -kor

Oktatási Hivatal Bázisintézménye - 2017-2023

2023.09.10.

  A Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium 2017. januárjában pályázott az Oktatási Hivatal által meghirdetett Oktatási Hivatal Bázisintézménye címre. Bázisintézmény, az az oktatási intézmény   - amelyeknek a nevelő-oktató munkája során mindennapi nevelési, oktatási, szakképzési és egyéb

Intézményvezető helyettesi pályázat

2020.06.18.

A Szombathelyi Tankerületi Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium intézményvezető-helyettes (magasabb vezető) beosztás ellátására. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: Határozatlan idejű

Intézményvezetői pályázat - Merklin Ferenc programja

2019.05.22.

Merklin Ferenc megbízott intézményvezetői megbízása lejár, ezért a fenntartó pályázatot írt ki. A pályázatra egy pályázó nyújtott be vezetői programot, megpályázva vele az intézményvezetői megbízást. A pályázó:  Merklin Ferenc jelenlegi intézményvezető. Programja az alábbiakban olvasható. Az intézményvezetői pályázathoz

Intézményvezetői pályázat – 2019

2019.02.25.

A közoktatási intézményekben az intézményvezetői megbízások pályázat útján, határozott időre történnek. Ennek megfelelően az Emberi erőforrások minisztere kiírta a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium intézményvezetői pályázatát, amely megtalálható a https://kozigallas.gov.hu oldalon, valamint az alábbi fájlban:

Intézményvezetői pályázat 2018 - Módos Tibor

2018.04.05.

Módos Tibor igazgató úr intézményvezetői ciklusa lejár, ezért a fenntartó pályázatot írt ki. A pályázatra egy pályázó nyújtott be vezetői programot, megpályázva vele az intézményvezetői megbízást. A pályázó:  Módos Tibor jelenlegi intézményvezető. Programja az alábbiakban olvasható.   2018. április 05. Pezenhófer György

Bemutatkozás

Eseménynaptár

Hasznos linkek