Kanizsai Dorottya Gimnázium

KDG Labor

Fenntarthatósági Témahét - 2023

2023.05.08.

Az idei tanév áprilisának végén is megrendezésre került a Fenntarthatósági Témahét. Ennek keretein belül külső helyszíneken, testközelből lehetett megismerkedni a környezetünk érintő változásokkal. A 10.K osztály haladó csoportjával egy ilyen program keretein belül látogattunk ki a szombathelyi Parkerdőbe, ahol Varga Péter erdőmérnök, a Szombathelyi Erdészeti

EJMSZ – KDG; pályázati be(el)számoló

2023.04.14.

Az EJMSZ 2022 – ben meghirdetett pályázatára a KDG – labor délutáni foglalkozásaival neveztünk. Ezek a foglalkozások a természettudományos tárgyak tanórai vagy azon túl mutató kísérleteivel, jelenségmagyarázataival egy - egy téma köré szerveződtek, s az irodalmi idézetekkel, ppt- kel színesítve a diákok tudását bővítették. Az elnyert 800 000Ft – on a fizika tanításához

Laborgyakorlat és Nobel-díjas találkozó a Bolyaiban

2023.04.13.

Március 25-én és 26-án vettünk részt Az NTA (Nemzeti Tudósképző Akadémia) szombathelyi központja, az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tehetséggondozó foglalkozásán. A kétnapos program sorozat keretében a szombati napon betekintést kaptunk a patológia és a mikrobiológia világába: normál és patológiás szövettani metszeteket vizsgáltunk,

Petőfi 200 - KDG - labor 10

2023.04.13.

Ez a Költészet napja más volt, mint a többi… Nem voltak iskolában a diákok, így legjobb esetben is egy nappal csúszott az ünneplés. S most József Attilától „ellopta a show – t” Petőfi Sándor a maga 200 évével… Mert 200 év, az 200 év. S ugyanúgy tananyag Petőfi Sándor költészete most is, mint mondjuk 50 éve, s ugyanúgy ott bújik meg a versekben  s Petőfi életrajzában a természettudomány,

Cirkuszi órák Budapesten

2023.03.21.

… mert a cirkusszal tanítani is lehet… Lehet a cirkuszban csupán szórakozni, de a KDG és NLG két tanárnője mindig meglátja a számok mögött rejtőző tananyagot, vagy akár a tananyagon túlmutató jelenségek magyarázatát. 2023 telén – tavaszán két cirkuszhoz is hívták a tanárnőket: a Fővárosi Nagycirkusz Jégkirályság műsorához

Cirkusz kommandó a KDG - ben

2023.03.20.

Miért kerül a cirkusz az iskolába? Mert a cirkusszal tanítani is lehet… Mert a cirkusz példát mutat. Kitartást, fegyelmet, figyelmet, bizalmat. Mert kultúrát közvetít. Mert a kisgyereket a bábszínház mellett a cirkuszba lehet először elvinni, (bár a cirkusz nem csak a gyerekeknek való…) s ha itt megérzi és megérti, hogy milyen jó dolog művészettel

PI - day 2023

2023.03.19.

Évről évre a matematikai ünnepet más – más aspektusból közelítjük meg.                                  Volt, amikor ”Einstein részére” készítettek a gyerekek ajándékokat, hiszen 1879 – ben március 14 -én született, azaz év 3. hónapjának 14. napján. Volt olyan év, amikor a PI különböző kiszámítási módjaira, máskor meg 100 PI – vel kapcsolatos matematika példára helyeztük a hangsúlyt.  

Velencei álom a laborban

2023.02.16.

A labor első MOZAIK – foglalkozását Bálint – napon tartottuk; ebből nőtt ki aztán a többi hasonló jellegű program, amelyek átszőtték éveken keresztül a KDG – s tanévet. 2023 februárjának idusán egy virtuális velencei kirándulásra invitáltuk az érdeklődőket, emlékezve a korábbi kanizsais velencei karnevállátogatásokra. S hogyan kerül Velence a laborba? Lehet – e a Lagúnák királynőjével

Az ember tragédiája a laborban

2023.02.09.

A Magyar Kultúra Napján a KDG – ben a természettudomány mindig beólálkodik a kultúra világába. 2023. januárjában nem kellett nagyon gondolkoznia, hogy hol talál egy kiskaput, hiszen a kiválasztott mű, Az ember tragédiája – az évfordulós szerzőjével, Madách Imrével, és a zseniális, polihisztor filmre vivőjével, Jankovics Marcellal sok helyen alkalmat adott arra, hogy a szépirodalomba beékelődhessen.

Havas varázslat a laborban

2022.12.14.

10 év, 10 téma, 10 karácsonyi előadás a KDG – laborban. Az idén a Polár expressz pöfögött át a második emeleten. Hozott interaktív kiállítást a Csodák Folyosójára, hozott nagyított sziluett – készítést matek órára; szikrázó kémia kísérleteket a természettudomány órára, s filmet illusztráló fizika kísérleteket a mi mozinkba. Hozott a kezdetben kétkedő arcokra mosolyt,

Álmok álmodói kiállításon a KDG - sek

2022.12.14.

 Csodák nem csak álmainkban születnek…, de merjünk álmodni, hogy csodák születhessenek! A KDG 11. osztályos matematika és fizika fakultációs csoportjának tagjai kiegészülve néhány 10. osztályos, a természettudományok iránt érdeklődő diákunkkal tanulmányi kiránduláson vettek részt december elsején Budapesten. A hajnali vonatozás után először

A Magyar Tudomány Ünnepe a KDG - ben

2022.11.10.

Kempelen, a varázsló. Aki (akár gyerekkorában) elolvasta ezt a könyvet, egész életében tisztelettel és csodálattal gondol erre a magyar feltaláló zsenire, aki egész életében a közt szolgálta s a betegeken próbált technikai találmányaival segíteni. A Magyar Tudomány Ünnepén, november 3 – án új interaktív kiállítás nyílt a Csodák Folyosóján a KDG – ben. A kiállítás megnyitóját

Oldal

1 2 3 4 5 6  

Diákélet

Eseménynaptár

Hasznos linkek