Irodalmóra a Magyarság Háza szervezésében

2022. március 8-án Budapestre kirándultunk, hogy részt vegyünk a Magyarság Háza szervezésében egy irodalmi előadáson, ami Határtalanul pályázatunk szerves részét képezi. Két pályázat, kétszer 40 diák. Két korosztály, két látásmód.
I.
Március 8.-án, a Határtalanul programot összekötve egy osztálykirándulással, felutaztunk Budapestre.
A vonatunk kora reggel, 5.52-kor indult, de a háromórás út alatt sokat beszélgettünk, ily módon lassan mindannyian felébredtünk. Miután megérkeztünk a pályaudvarra, rögvest a metróhoz mentünk, aminek segítségét a nap folyamán még sokszor igénybe vettük, és kezdetét vette a kirándulás.
Első utunk az Aranytíz Kultúrházba vezetett, ahol Lőrincz P. Gabriella  előadásában egy rendhagyó irodalomórán vehettünk részt. 

Az előadónő kárpátaljai származása lévén kitért az országát érintő háborúra. Sokat mesélt az ottani helyzetről, arról, hogyan élik meg az ott lakók mindezt a sok szörnyűséget. Az előadás második felében beszélt a versekről is, és felolvasta saját műveit, melyeket jó szívvel ajánlott nekünk. 
Egy példa közülük:

Lőrincz P. Gabriella: Rész
2020. június 04., 07:38

Istent haragítja a világ…
Ülök száz éve a hegytetőn
Nézek, és nem tudom, mi történt.
Mert ki mit nevez egésznek,
Hol részek vannak és egészek.
S én mit minek nevezhetek,
Mit hívhatok otthonnak, mit hazának?
Mikortól és hol kezdődik,
S a vége merre van?
A bölcsességed tintával és határral
Átszabták, Uram.
Fák vagyunk. Bölcsők, asztalok, koporsók.
Férfikézben tőr, asszonykézben kanál,
Elsők és utolsók.
Élők vagyunk, alkotók, nagyok.
Holtak vagyunk, magam is holt vagyok.
Vagy vetett mag, ami a földben pihen,
Egészek és törtek, s én itt ülök, a hegyen.
Magunkat látom, fát, virágot, méhet és őzeket,
Temető, temetés, a sír körül emberek.
Szorgos hangyák művelik a sovány földeket.
Néhányan sírnak, mások nevetnek,
Túl nagy volt, erős, rossz helyen állt vagy ült,
Vége kellett legyen.
De mi végre él tovább,
Miféle Isten őrzi, védi?
A tátott szájú nagyvilág nem érti.
Himnusza ima és nem induló, dolgos népség.
Hiába tépték, lőtték, konokul műveli
Kifosztott földjét.
Nincsen írja a százéves sebnek.
Az Isten őriz, Ő maradt meg mentsnek.

A program végén indultunk tovább a Hadtörténeti Múzeumba. Az út nagy részét tömegközlekedéssel tettük meg, majd gyalog mentünk tovább. Felérve a múzeumba szabadprogram vette kezdetét az épületen belül. Az első világháborús részleget vettük célba elsősorban és gyorsan eltöltöttük azt a két órát, amit kaptunk a körbejárására. Nagyrészt kihasználtuk a múzeum online-játékos részét, de emellett természetesen történelem tudással felpakolva mentünk tovább. 
A kirándulás tanulmányi részét teljesítve kezdődhetett számunka a nagy izgalom, ugyanis az Örs vezér térre utaztunk, ahol három bevásárló központ közül választva, bárhova mehettünk, és teljesen szabadon mozoghattunk. Ezt, kezdő gimnazistaként, hatalmas örömmel fogadtuk, és természetesen megpróbáltuk a lehető legtöbbet kihozni a kapott időből. 

Az IKEA-ba belépve átélhettük, milyen is egy igazi útvesztőben eltévedni, vagy megtapasztalni, milyen az, mikor nem tudjuk eldönteni, hogy a sok választási lehetőség közül melyiket nézzük meg először. Végül szinte mindenki az Árkád mellett döntött, mert a hatalmas épület rengeteg és egyben sokszínű boltot kínál, melyek körbejárásához egy nap sem lenne elegendő. De mi megpróbáltunk mindent belesűríteni a délutánba. Nőnap alkalmából sokan közülünk ajándékot is kaptak, egy szál virág formájában. 

Jó hangulatban gyorsan telt az idő, és mire észbe kaptunk, már indulnunk is kellett. A gyülekező után visszamentünk az állomásra, majd elindultunk hazafelé. Csakhogy itt még nem ért véget a kirándulás. Mindent, amit lehetett kihoztunk az útból. 
Ez volt az első nagy közös utazásunk, és amennyire új volt, annyira élveztük. Remekül szórakoztunk, és új élményekkel lettünk gazdagabbak. Remélem, hogy még sok ilyen jó hangulatú kirándulásban lesz részünk.
 

Kern Dominika 9. B

---

A másik pályázat résztvevői kicsit már idősebbek, így másként élték meg a kirándulást.
II.
Március 8. 5 óra 40 perc. A szombathelyi vasútállomás épületébe tömörült, hajnali keléstől kába diáktömeg fejében az indulásra várva akaratlanul is megfordul a kérdés: „Megéri ez nekem?”. Egy átlagos tanítási napon a szerencsésebbek még békésen pihentek volna, ahelyett, hogy hajnalok hajnalán halára fagyasztják magukat egy közel 3 órás, valószínűleg nem éppen kényelmes vonatút előtt. De a 11.k és a 9.b osztály tanulóinak ez volt a sorsa, úticéjuk pedig a főváros, ahol a budapesti tömegközlekedés próbáját kiállván, egy rendhagyó irodalom órán terveztek részt venni. 

Miután az eleinte nem túl sok lelkesedést, inkább alváshiányt mutató diákság kissé magához térvén a kábulatból arra eszmélt, hogy egy tágas teremben ülve várja az előadás kezdetét, a többség kezdte realizálni, hogy igenis megéri neki ott lenni, ahol van. 

Az órát Lőrincz P. Gabriella, beregszászi költő, író tartotta a kárpátaljai női írókról. Kárpátaljai női író lévén elég pontos leírást adott a hozzá hasonlók nehézségeiről, arról milyen kegyetlenül elnyomták a magyar alkotásokat egészen az elkeserítően közeli múltig, arról, hogy milyen nehéz még most is érvényesülni egy olyan helyen, ahol nem akarják, hogy érvényesülni tudj. Mondanivalójának fontos része volt a nőiség fontossága, melyet (a mostantól az iskola könyvtárában is megtalálható) Könnytelen madonnák című könyvében is igyekszik hangsúlyozni. A könyvben tragikus sorsú anyák történetét tárgyaló prózák és versek váltják egymást, amik bár nehezen emészthetőek, szívszorítóak, mégis érdekesek. Felolvasta nekünk Éhség és Rész című verseit, de más, az otthonából származó költők művét is hallhattuk a 45 perc alatt. 

Persze mivel Kárpátaljáról volt szó, nem feledkezhettünk meg a jelenlegi Ukrán helyzetről, a kegyetlen sorsú hely újabb tragédiájáról. Az órába ezt is belefoglalta, s elmondta, milyen érzés egy nap arra kelni, hogy az otthonodban kitört a háború. Elgondolkodtató volt egy olyan embertől hallani az eseményekről, aki közelebbről látja a történéseket. Megrázó élmény volt.

Az előadás véget ért, a jó értelemben vett sokk hatása alatt álló csoport a nap következő állomása felé indult. Ezen a ponton váltunk ketté, míg a 9.b a Hadtörténeti Múzeumba igyekezett, mi a Nemzeti Galéria felé vettük az irányt. Ismét tömegközlekedésre kényszerültünk, de legnagyobb szerencsénkre senki sem veszett el az oda vezető úton és teljes létszámmal érkeztünk meg a galériába. 

Először az irodalom óráinkhoz épp szorosan kapcsolódó szecessziós és impresszionista képeket céloztuk meg, amik véleményem szerint lenyűgözőek voltak, majd azzal a feladattal, hogy képet készítsünk kedvenc alkotásunkról szétszéledtünk a labirintusszerű termekben. Nehéz küldetés volt. Viszont katarzisszerű élményt jelentett eredeti Munkácsy, Csontváry vagy Szinyei-Merse Pál képeket látni. Többen napokat el tudtunk volna ott tölteni, de többé-kevésbé mindenkinek sikerült kedvencet választania. Én különösen lenyűgözőnek találtam Márffy Ödön Fekvő aktját, mások Vaszary János Álarcosbálját vagy a Majálist találták kiemelkedőnek.

Talán kicsit túl hamar, de harmadik és végső úticélunk felé indultunk. Szabadprogram az Örs Vezér téren a vonat indulásáig. Az addigra szinte elviselhetetlenül éhes tömeg boldogan rohamozta meg a kiszemelt éttermeket, majd jóllakottan foglalták el magukat a 18.15-ös indulásig.
 
Fáradtan, de elégedetten értünk haza, annak tudatában, hogy mégiscsak megérte olyan hihetetlenül korán felkelni.
 

2022. március 25.

Hőbe Anna 11.K

---