Két év szünet után újra megnyitotta kapuit a KDG iskolagalériája.
Ahogyan már korábban megszokhattuk, időről- időre megelevenednek az iskola I. emeleti falai, és az iskolagalériában kiállítások kerülnek megrendezésre.
A második félév elején kezdtem el gyűjteni a diákok alkotásait. A képzőművészeti szakkör tagjainak alkotásai képezték a kiállítás alapját, de hamarosan kiderült, hogy sok diák próbálkozik a művészet különböző területeivel. Ahogy gyűltek az alkotások, kiderült milyen színes is lesz ez az anyag.
A fotóktól a klasszikus alkotásokon keresztül a modern pop-artig, korunkat idéző alkotásokig terjedően. 25 diáknak 75 alkotása látható a falakon. A kiállítást a diákokkal együtt, igényes kivitelben tudtuk megrendezni.
A kiállításmegnyitó ünnepség március 2-án a nagyszünetben volt. Rendezvényünket a Szombathelyi Tankerület képviseletében jelenlétével megtisztelte Varga Béláné is. Merklin Ferenc igazgató úr a kiállítás méltatása mellett köszönetét fejezte ki a Tankerületnek, hogy új ablakok kerülhettek az épületbe.
Terveink szerint, még egy fotókiállítást is szeretnénk megrendezni májusban.
Mindenkinek szeretettel ajánlom a kiállítást és legyen ösztönzés az alkotni vágyóknak.
Gratulálunk és további kreatív alkotómunkát kívánunk diákjainknak!
„Ami az ember a föld egyéb teremtményei közt, az a művész az emberek közt.”
Nagy Tamás szaktanár
Érdemes elidőzni a képeknél, hisz legtöbbjük nem öncélúan készült, hanem üzenete van. Diákjaimat megkértem, írják le, mi jut eszükbe arról a képről, ami a legjobban tetszik nekik. Íme az eredmény:
Én a hét folyamán már háromszor is végignéztem a kiállítást. Több képen is megakadt a szemem, például Kosztrub Laura élénkszínes festményei gyönyörűek, ahogy Tolnai Bia rajzai is. De igazából tényleg az összes lenyűgöző. Ha nagyon szükséges egyet kiemelni, akkor az Taskó Dórinak az az arcszerű festménye lesz. Valamiért kifejezetten tetszik ez az egyfajta elfogultság, a valamilyen szinten morbid ábrazolás (én nagyon szeretem ezeket). A sötét színek, a fekete, véleményem szerint az elnyomást jelenthetik vagy valamilyen tartózkodást, magunktól esetleg másoktól való félelmet, szorongást. Dórinak és Tóth Réka valamennyi műve a szívembe lopta magát, épp úgy, mint a kiállított rajzok zöme.
Hosszu Boglárka 9.B
Nekem a legjobban az a kép tetszett, amelyiken
Luis Tomlinson portréja szerepel. Hogy miért? A válasz nagyon egyszerű. Hallgattam, illetve nagyon bírtam a zenéjét. Még általánosban a barátnőimmel mindig róluk fecsegtünk, beszélgettünk, mert tagja, oszlopos tagja volt az akkori egyik kedvenc bandánknak. Akkoriban csak az ő zenéjüket hallgattuk, még annak ellenére is, hogy kiderült, már rég feloszlottak. Manapság már szinte soha nem hallgatjuk őket, de ha meghallom a nevét vagy látom egy képen, mindig jó emlékek sorozata tör fel bennem.
Zárásul csak annyit szeretnék mondani, hogy nekem az összes kép tetszett, jól kidolgozottak, és akad közöttük egy-két vicces rajz is, de nekem mégis ez a lett a kedvencem, mert ez váltotta ki belőlem a legjobb, legtöbb érzelmet.
Baranya Jácinta
Tari Fanni: Demóna
Demóna számomra egy kedvelt alak, mesehős. Gonoszként állítják be, ám aki látta a filmet, tudja róla, hogy a szíve mélyén egy virágzó, szeretetre méltó nő. Ezen a csodás munkán pont az látszik, hogy valóban tudnak mosolyt csalni az arcára. A rajzon minden apró részlet kidolgozott. Grafikus mű, satírozós és árnyékolós technikával. Teljesen visszaadta számomra a filmbeli képet.
Gerencsér Zsófia 9. B
Keszte Réka: Ambivalens- talán ezt a címet adnám a műnek.
Az alakok ábrázolása a „Ruben Brandt, a gyűjtő” című filmre emlékeztet. A két alaknál a színekben ellentétek vannak. A kívül lévő alak a külsőségek tekintetében nem tűnik gazdagnak, de az arcán levő érzelmek szabadságról árulkodnak. A kezében madarat tart, melyet én a lelkével véltem azonosítani, ami szabad, mint a madár. Ezt az alakot lila szín veszi körül, ami nyugodtságot áraszt.
A belső alakot viszont piros színnel festette körbe az alkotó, ami szenvedélyt, fájdalmat fejez ki. Arca szürke, vonásai szomorúságot árasztanak, annak ellenére, hogy a külsőségekben gazdagnak tűnik - sok ruha, pénztárca, a falon kép. Hátul az ablak azonban berácsozott, ami a bezártságra utal. Feltűnt még, hogy a két alakot fal választja el, nem látják egymást, egymás érzelmeit, fájdalmait, vágyait.
Valamiért megfogott ez a kép. Nem a legrészletesebb kidolgozás, de az érzések ennek ellenére tisztán átjönnek. Kettős gondolatot idéz meg bennem: egyrészt álmodást, szabadságot, vágyódást – másrészt a bezártság, lemondás, a pompa mögé rejtett szomorúság érzését.
Körmendy Réka
Én Taskó Dóra egyvonalas
virágmotívumát választottam! Az indok nagyon egyszerű, szeretem a virágokat. A kép egyszerű, letisztult, mégis megragadja a tekinteteket. Modern stílusban készült. Nagyon érdekes technikát alkalmaz, és a színek is illenek egymáshoz. A piros-zöld átmenetnél láthatunk egy összefolyást, ahol keverednek a színek, így a közepén lila színt figyelhetünk meg. Ezt a képet háttérképként, esetleg egy cég logójaként is el tudnám képzelni.
Bodonczi Orsolya
Tóth Réka: Portré
Nagyon megfogott ez a kép. Női arc, ami rengeteg érzést takar. Mondhatjuk hangulatrajznak, az aktuális lelkiállapot, vagy közérzet leképezésének. Kidolgozott, elegáns, nőies és érzelmes. Portré rajz, de egyben egy szimbólum is. Sokat gondolkoztam azon, hogy melyik képet válasszam, de visszavonatkoztatva magamra, a lelkiállapot döntött. Sok érzés és emlék jött fel bennem, amelyet ez a mű váltott ki.
Orbán Júlia
Nekem Tóth Réka alkotása tetszett a legjobban. Különleges ábrázolása nekem az öntudatot jelenti. A pillangó szimbólum pedig a változást, mert a pillangó is rengeteget változik élete során.
Laczó Bálint
Szalai Dóra rajzai nagyon megtetszettek. Kedvelem a fekete-fehér képeket, valamint feltűnt, hogy a sok, különböző minta használatánál nem fordult elő ugyanaz a motívum. A geometriai formák használata is különlegessé teszi a képet. A szabályos formák önmagukban nem tudnak különbözni egymástól, de egyedi mintába rendezésük ezt lehetővé teszi. A kép a színei miatt nem túldíszített, mégis különleges.
Nagy Dávid
Az összes alkotás közül, engem leginkább, Szalai Dórától a Jin-Jang fogott meg, mert sosem állt távol tőlem a keleti kultúra. Kifejezetten tetszett, hogy az alkotó nem másította meg a Jin-Jang eredeti fekete fehér ábrázolásmódját. Viszont ötletesnek találtam, hogy ennek ellenére egyedi mintákkal díszítette az alkotást.☯
Füst Balázs
Keszte Réka rajzát választottam, ami egy lányt ábrázol, aki egy autón fekszik. Azért ezt, mert nekem nagyon tetszenek a színes rajzok. Számomra az ilyen képeknek pozitív, vidám kisugárzása van. Nincs teljesen kidolgozva, mégis érzem a hangulatot, amit az alkotó ábrázolni kívánt. A képről az jut eszembe, hogy nyár van és egy este a lány elment egy parkba kikapcsolódni, pihenni.
Péntek Bernadett
Volt egy szuperhősös kép, amiről az jutott eszembe, hogy kicsiként mennyit néztem ezeket. Az elején az öcsém miatt kellett nézni, de utána már én is megszerettem. Mikor megláttam azt a képet, utána otthon megnéztünk egyet közösen.
Lipics Zsófi
Tolnai Bianka: Darth Vader sisakja
A rajz nagyon élethűen ábrázolja a filmben megjelenő sisakot, ami már elég megviselt formájában látható. A ceruzavonások nagyon profik, és az árnyékolás is kitűnő. Személy szerint azért ez a mű tetszik nekem legjobban, mert a film is és a karakter is közel áll hozzám. Rengetegszer láttam már és minden alkalommal ugyanúgy megfog ez a film. Így a rajz is azonnal elragadta a tekintetemet, ami jó ideig ott is maradt.
Németh Enikő
Tolnai Bianka: Darth Vader
Tökéletesen leutánozza a Star Wars 9. részében lévő jelenetet. Látszik rajta a halál közeledte, de a sith erő még él benne. A színkompozíció tökéletes. Az (aszott) fején látszódik, hogy megviselte az idő vasfoga. Ha ránézek, érzem a jelenlétét.
Azért esett erre a képre a választásom, mert Darth Vader a kedvenc karakterem a Star Warsból.
Tóth-Gombás Huba
Tolnai Bianka: Darth Vader sisak nélkül
Két okból választottam ezt a képet. Az egyik az az volt, hogy szereretem a Star Warsot. A másik ok meg, hogy milyen szépen és aprólékosan ki lett dolgozva. Látszik a képen, hogy sok időt töltött vele az alkotó. A kép jól árnyékolt és részletes. Sokféle érzelmet váltott ki belőlem. Például boldogságot, mert szeretem a szereplőt, és örülök neki, hogy ilyen jól alkotta meg a művész a képet. Ám szomorúságot is, mert a kép fekete fehér, és egy olyan pillanatot ábrázol, ami szomorú.
Összességében igazán szép kép lett, és nekem nagyon tetszik.
Németh Csenge
Kolibri
Azért tetszett meg ez a kép, mert nem egy szemszögből, hanem több megvilágításból ábrázolja a madarat. A fekete-fehér és a sötétebb zöld, illetve kék használata jó hatást ad a képnek. Ha ránézek, a természet jut eszembe és a szabadság. Jó ötletnek tartom emellett az alakzatok megjelenítését is. Összességében ezért fogott meg az alkotás.
Kern Dominika
Kosztrub Laura a képen egy 21. századi "színes bőrű" embert festett meg.
A színkompozíció nagyon tetszik. A képen lévő sok szín a színes egyéniségre utal, véleményem szerint. Az emberről a képen egy afroamerikai rapper jut eszembe, a neve: Offset. Az úr szemüvegén a lencsék felemásan piros és kék színben ragyognak, amiről a Mátrix jut eszembe, amikor Morpheus választás elé állítja Neot.
Baranyai Máté
A kedvenc színem a lila és a kék, s úgy gondolom, ez is közre játszott a választásomban. A főszereplő lány ruháinak színét és stílusát is közel érzem magamhoz. Történetnek egy nyári csillagnézést tudnék elképzelni. A háttér kissé mesebeli a piros „gombafával”, a zöld elemet pedig egy bolygónak gondolnám. A színösszeállítás miatt abszolút egy nyári hangulatú kép lett, ha más színek jelentek volna meg, nem ez jutna róla eszembe.
Biró Lili
Nekem személy szerint Taskó Dóra rajza tetszett. Nagyon megfogott, hisz a rajzban egy piros-kék tollal vagy ceruzával rajzolt ábrát lehet látni, ahol egy lány és egy fiú szeretik egymást de mégis hátat fordítanak egymásnak. Úgy gondolom, hogy az életben ez egy teljesen természetes dolog, és biztos, hogy mindenkivel előfordult már hasonló. Nagyon tetszik a színek használata és szerintem az egész rajz gyönyörű lett.
Szalai Dóra
Szerintem ez egy nagyon mély alkotás. Nem csak a boldogságot ábrázolja, hanem a szomorúságot is. Illetve nagyon jól megmutatja, hogy bárki mutathat bármit kifelé, belül nem biztos, hogy azt érzi. Sok mindent lehet gondolni erről. Például, hogy boldogok együtt, de közben valami nyomja a lelküket, amit lehet, hogy nem tudnak megosztani egymással. Ugyanakkor az is lehet, hogy nem akarják egymást megbántani azzal, hogy a másik nem csinál valamit jól. De, ha a színek erejét figyelembe vesszük, hogy a piros szín jobban dominál, akkor arra is következtethetünk, hogy már nem tudnak együtt lenni, régen viszont nagyon boldogok voltak egymással.
Szakály Boglárka
Eizenpreisz Júlia képe a pokol kapuját ábrázolja. A kapura felírt szöveg olasz lehet. ,, Lasciate ogne speranza, voi ch'entrate" Magyarra fordítva: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” A pokol az emberek egy részének túlvilági létét jelenti. Ugyanis a földi életed, meg tudja határozni a túlvilági életed. Ha jó voltál, a mennybe kerülsz, ha nem a pokolba. Őszintén szólva, nem tartok attól, hogy, ha eljön az idő, én hova kerülök. Már ha létezik egyáltalán túlvilág, hisz még senki nem tért vissza beszámolva arról, milyen is az valójában, vagy hogy van-e egyáltalán. Sínylődés, fájdalom, félelem, gyötrelem. Ilyen és ehhez hasonló szavak jutnak az emberek eszébe ha szóba került a pokol. Mivel csak elképzelni tudjuk, hogy milyen, mindenki úgy látja, ahogy akarja. Szerintem Lucifer sem egy piros emberke szarvakkal és patával. Lehet gyönyörű, egy bukott angyal. Szerintem, ha valaki odakerül, az meg van írva, azon az ember nem tud már változtatni. A sorsunk fölött úgy sem mi rendelkezünk. Ha eljön az elszámolás pillanata, úgyis megtudjuk, mi lesz végeztünk.
Tóth Petra
Én a nővérem festményét választottam, mert mindig is elismertem a művészetét. Az ember, ha megnéz egy műalkotást, mindenki tudja, hogy van valami jelentése, mégis mindannyiunkból más érzelmeket, gondolatokat vált ki. Én, ahogy megnéztem ezt az alkotását, az első gondolatom egyből az volt, hogy milyen komor. Ráadásul az az óra is ott a közepén, ami nyilván az idő múlását jelképezi. Megkértem, hogy meséljen nekem a műről.
Elmondta, hogy az óra mutatói a születési évét szimbolizálják. Továbbá megtudtam, a bal oldalon található fát nem befolyásolja az idő múlása, míg a másik fa ágai az óra irányába hajlanak el. Viszont engem az idézet fogott meg: „Ne várj! Az idő sohasem lesz pont jó.” Én ezt úgy értelmezem, hogy nincs olyan az életben, hogy valamihez várod a megfelelő pillanatot, hanem cselekedni kell, különben az idő elvész.
Pusztai Csenge 9.B
A legtöbb tanuló
Koszturb Laura A bengáli című képét választotta. Hogy miért?
Kosztrub Laura tigrises festménye tetszik a legjobban. Nagyon jók a színek és az árnyékolás. A kép középpontja az állat csodaszép feje, amely különböző színekkel van kidolgozva. Nagyon jól néz ki, hogy a festmény egyik fele világos a másik sötét, így jobban kiemeli, hogy melyik oldalról jön az állatra a fény. Ha címet kéne adnom a képnek, ezt választanám: TIGRIS A SZÍNEK FÉNYÉBEN…
Vidóczi Júlia 9. B
A tigris rengeteg színből áll, de így is kivehető az állat, látszódnak jellegzetes csíkjai. A sok szín ellenére nem káosz uralkodik a képen, hanem harmónia.
Horváth Balázs
Kosztrub Laura tigrises művének színei lélegzetelállítóak. A színek váltakozása fogja meg az embert igazán. A tigris komolysága sokszínűsége ellenére is megmarad, jellemvonásai nagyon jól láthatóak.
Körmendy Gábor
A sok szín a változatosságot jelenti. Egy igazi vezetőt mutat be a kép. A színkontrasztok sok érzést váltanak ki az emberből. Nagyon precíz és egyedi lett a mű.
Papp Álmos
Ez egy nagyon színes kép, az alkotó széles színskálából dolgozott. Ebből is érezhető, hogy a művész nem szereti a szürke, egyhangú dolgokat, és nyitott a világra és a színekre. Azért választottam ezt a képet, mert kitűnt a többi kép közül.
Kovács Ramón
Különösen tetszik, hogy sok színt használt. Jól felismerhető az állat, annak ellenére, hogy nem a természetes színe szerint ábrázolja a tigrist.
Schneller Kata
Élénk színeivel kitűnik a többi kép közül a tigrises kép. Az alkotó nyilvánvalóan egy színes egyéniség. Színei boldogságot és vidámságot sugároznak. Én kedvelem az ilyen stílusú képeket, mert jobb kedvre derítenek, ráadásul az egyik kedvenc állatomról készült a kép. Több ilyen élénk színekkel dolgozó alkotóra lenne szüksége a világnak, mert ezek a színek boldoggá teszik az embereket. A sötétebb színekkel dolgozó művészek lehangoló színeikkel az én tetszésemet nem nyerték el. Az alkotó stílusa nagyon tetszik és remélem, hogy folytatja kiváló munkáját.
Molnár Ábel
Reméljük, kedvet csináltunk a képek nézegetéséhez!
2022. március 16. |
Lovassné Vass Enikő |