„Hol zsarnokság van…”

Hatvan év telt el azóta, s amiről az én korosztályom még ellenforradalomként hallott, (Nem tanult, csak hallott!), mára valóban forradalommá vált a fejekben. Sok mindent megtudtunk a rendszerváltás óta, amiről sejtésünk sem lehetett, mert gondosan ügyeltek arra, hogy ne legyen. Magyarországot feláldozták a két szemben álló hatalom oltárán, hogy példát statuáljanak és elvegyék mindenki kedvét a hasonló próbálkozásoktól.

Ha eljátszunk a gondolattal: Mi lett volna, ha…? Hol tartanánk, kik lennénk, ha sikerül kivívni elődeinknek a szabadságot, ha itthon maradt volna az a sok szürkeállomány? Ha nem lennének kinek-kinek amerikai, kanadai, németországi, ausztrál vagy éppen újzélandi rokonai? De „Ha”-val kezdődő mondatok nemcsak a sportban nincsenek, ahogy arról mostanában sűrűn hallunk. Az élet nem videojáték, ahol egy hiba esetén újra próbálkozhatunk, mintha mi sem történt volna. Viszont hisszük, hogy mindennek oka van. Azért vagyunk ilyenek, mert így történt. Büszkék vagyunk elődeinkre, akik előre vitték az ország, a mi kis népünk kerekét, akik emberek maradtak az embertelenségben.

Pénteken a Kanizsai Dorottya Gimnázium diákjai méltóképpen megemlékeztek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról. Bánhidiné Balogh Éva tanárnő diákjai Illyés Gyula örökérvényű soraiból idézve hangolták rá a közönséget a  Vizsga című filmre, ami hűen ábrázolja a forradalom leverése utáni időszak fojtogató, hazug légkörét.

Az első pillanattól az utolsóig nem tudtuk levenni szemünket a filmvászonról, egyik döbbenetből a másikba estünk. Nem hősökről, hanem saját, jól felépített rendszerük áldozatairól szól a film, megtestesítve a mondást, „amikor a hóhért akasztják”. Nincs egyetlen pozitív figura sem a filmben, nem sajnálunk senkit, csak dermedten nézzük, hogy lehetett így élni? És örülünk, hogy most más világ van! Vigyázzunk rá, hogy soha többé ne jöhessenek vissza, azok a réginek tűnő, mégis oly közeli napok! A műsorban való közreműködést köszönjük a Kocsisné Körmendi Klára vezette énekkarnak, a folyosó dekorációját pedig Nagy Tamás tanár úrnak és diákjainak.

---

Kedves Tanáraink és Diáktársaink!

A mai napon az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára emlékezünk. Glória victis! De mondhatnánk: pro patria et libertate!

A hazáért és a szabadságért hullatták vérüket a felkelők, sokakat bebörtönöztek, mások a megtorlástól rettegve nyugatra menekültek, hogy hazájuktól távol éljék életüket. Gondoljunk arra, hogy sok velünk egyidős fiatal küzdött a jobb életért, egy igazságos társadalomért, a függetlenségért!

Az egyetemisták 16 pontban fogalmazták meg követeléseiket: a szovjet csapatok kivonását, Rákosiék felelősségre vonását, több pártot, titkos, általános, egyenlő választásokat, független bíróságot, vélemény-és szólásszabadságot akartak.

A szabadságharcot vérbe fojtották, hiába emelték fel szavukat Európa alkotmányosan gondolkodó polgárai a forradalomért, a magyarok szabadságáért. Alig volt nemzet a világon, amelynek költői, filmrendezői, riporterei ne emlékeztek volna meg a magyarok hősiességéről.

„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon a 2. Világháborút követő évtizedekben”- írta Camus az 1956-os forradalomról.
Emlékezzünk! Glória victis! Dicsőség az elesetteknek! Dicsőség a bátraknak! Emlékezzünk a hősökre, kik hűlt ajakkal ma is hirdetik, a győzelem reménye életüknél is több. Glória victis!
 
„hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban…
ahol zsarnokság van,
minden hiában,
a dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,
mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.” (Illyés Gyula)